
Borboly Csaba. Elhalasztották az ítélet kihirdetését
Fotó: László Ildikó
Elmaradt a jogerős ítélet kihirdetése a Borboly Csaba és 12 másik személy ellen indult büntetőperben a Marosvásárhelyi Ítélőtáblán. Az elsőfokú ítélet után benyújtott fellebbezések kapcsán így még néhány napot várni kell a döntésre.
2026. augusztus 17., 15:342026. augusztus 17., 15:34
Noha két hónap telt el azóta, hogy a Marosvásárhelyi Ítélőtábla kijelölte az ítélethirdetés időpontját a büntetőper elsőfokú ítélete után benyújtott fellebbezések érdemi tárgyalása nyomán, ezt a határidőt nem sikerült betartani. Az ítélethirdetést hétfőre tűzték ki, de ezt most négy nappal elhalasztották, így
Ekkor kellene nyilvánosságra kerüljön a másodfokon eljáró bíróság döntése a tavaly kihirdetett elsőfokú ítélet után benyújtott fellebbezésekről. A vádhatóság szerint a vádlottak két megyei út – a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es jelzésű – egy-egy szakaszának felújítása során
A büntetőeljárás 2013-ban kezdődött, a vádlottak közül három személy még 2015-ben, egyszerűsített eljárás során elismerte bűnrészességét, őket felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, a többiek ártatlannak vallották magukat.
A per tárgyalását a Hargita Megyei Törvényszékről 2020-ban helyezték át a Maros Megyei Törvényszékre, majd 2025 júniusában történt meg az elsőfokú ítélet kihirdetése. Ebben
Borboly esetében, aki akkor a Hargita megyei tanács elnöke volt, közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaélés, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtás, hamisított közokirat felhasználására való felbujtás, közokirat-hamisítás, illetve rágalmazó feljelentés volt a vád.
Az anyagi felelősség viszont megmaradt, így az elsőfokú ítélet szerint
Borboly Csabának közösen Cs. B. B., B. E., K. Cs., I. M. A. és I. M. J. vádlottakkal 1 millió 168 ezer 684 lejes összeget,
S. L-nek közösen Cs. B. B., G. L., K. Cs., valamint S. T. vádlottakkal 1 millió 413 ezer 959 lejt kell kifizetnie a Hargita megyei tanács számára.
K. P. vádlottnak, közösen Borboly Csaba, S. L, Cs. B. B., K. Cs., I. M. A. és I. M. J. vádlottakkal 81 ezer 730 lej összegű anyagi kárt kell megtérítenie Csíkszentmihály községnek.
A fenti összegekhez hozzáadódnak a jogerőre emelkedés dátumától a tényleges kifizetésig járó törvényes kamatok, valamint a vonatkozó jogszabályok szerint számított késedelmi pótlékok vagy büntetések. A vádlott és az anyagilag felelősnek talált személyek mellett az elsőfokú ítélet ellen fellebbezett két, szintén felelősnek minősített cég, Hargita Megye Tanácsa pedig azért, mert kártérítési igényeiket nem teljesen fogadta el a bíróság.
Korábban gyakoriak voltak a problémák a tej–kifli programos termékek minőségével, de ez már nem jellemző. Manapság a fő gondot az iskolák környékén kapható egészségtelen ételek jelentik – véli az élelmiszer-biztonsági hatóság Hargita megyei vezetője.
A demonstráció kedd délelőtt elfajult: a hatóságok szerint a résztvevők áttörték a csendőrsorfalat, többen dulakodtak a rendfenntartókkal, akik könnygázspray-t vetettek be.
A pénzügyminisztérium szeptember 16. és 30. között is fenntartja a normál gázolaj jövedéki adójának 25 százalékos csökkentését – közölte kedden a tárca.
Szabályozzák keddtől a romániai bíróságokon az egy bíróra naponta kiosztható ügyek számát. Az új munkateher-szabályozást a bíróságokon, a törvényszékeken és az ítélőtábláknál egyaránt alkalmazzák.
A gazdák elsősorban a juhpestis- és juhhimlőgócok kezelését, valamint az állatok leölésével járó járványügyi intézkedéseket kifogásolják, illetve a kiskérődzők pestise miatt elrendelt juh- és kecskeexport-tilalom ellen is tiltakoznak kedden.
Több légi célpontot észlelt a hadsereg radarrendszere kedd hajnalban Ukrajna területén, a román határ közelében – közölte a védelmi minisztérium.
A Vészhelyzet Pittsburghben és a Widow’s Bay nyerte a fő sorozatkategóriákat a 78. Emmy-díjátadón Los Angelesben. Az est egyik nagy nyertese Matthew Rhys volt, aki két különböző alakításáért is főszereplői díjat kapott.
Ilie Bolojan még hosszú ideig ügyvivő miniszterelnök maradhat, ha nem sikerül új kormányt beiktatni – jelentette ki Kelemen Hunor hétfőn a parlamentben.
A legfelsőbb bíróság hétfőn kizárta a bírói karból Daniela Marilena Stoica galaci bírónőt, aki 387 polgári perben ismételten és elfogadható indok nélkül késlekedett a döntés kihirdetésével. A késedelmek 16 és 381 nap közöttiek voltak.
Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotása képviseli Magyarországot a nemzetközi film kategóriában a 99. Oscar-versenyben – közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel.
6 hozzászólás