Fotó: Boda L. Gergely
Egyelőre fellélegezhetnek a marosvásárhelyi öregotthon lakói, hiszen a városatyák egyelőre elhalasztották a havi hozzájárulás megkétszerezését. A helyi tanácsosok elé tárt tervezet értelmében az eddigi 290 lej helyett 600 lejt kellett volna fizessenek a beutaltak.
2010. január 29., 15:232010. január 29., 15:23
2010. január 29., 16:042010. január 29., 16:04
Fotó: Boda L. Gergely
Két napirendi pontban is foglalkoztak a marosvásárhelyi választott képviselők a megyeszékhelyi öregotthonnal. Elfogadták, hogy módosítják az épület felújítására és manzárdosítására vonatkozó eredeti tervet. Erre a változtatásra azért volt szükség, mert kiderült az egyik épületrész olyan régi, hogy jobban megéri lebontani és újat építeni helyette, mint korszerűsíteni és tetőterét beépíteni. Az újítások között szerepel egy új társalgó megépítése is. Jelenleg a 70 személy befogadására alkalmas épületben csupán egy ebédlő van, ott szoktak különböző alkalmakra összegyűlni az idős személyek. Mint például a mellékelt fotón is látható, az ebédlőben tartják hetente egyszer a református lelkészek a bibliaórát, amikor különböző egyházi lapokat is osztanak az érdekelteknek. Emellett a látogatók fogadására alkalmas termet is kialakítanának, hogy a fennjáró betegek ne a szobájukban beszélgessenek, találkozzanak hozzátartozóikkal.
Az eredeti terv kiegészítését célzó határozatot egyöntetűen elfogadták a tanácsosok, de mielőtt a díjak megduplázásáról döntöttek volna, megkérték az öregotthon vezetőjét, hogy indokolja meg kérését. Baba Maria igazgató eléggé félszegen mondta, hogy kimutatást készített, amelyből kiderül, hogy a beutaltak nagyon nagy részének 600 lejnél nagyobb jövedelme van, így nem jelent neki majd nehézséget, hogy törlesszék a havi hozzájárulást. Azt is kiemelte, hogy akiknek erre nincs lehetőségük, azokat továbbra is ellátják, senki nem kerül ki az utcára. Majd azt mondta, hogy ha a tanácsosoknak soknak tűnik az emelés, akkor lehet arról szó, hogy csak 100–150 lejjel növeljék a díjat.
Végül a tanácsosok a határozat-tervezet elhalasztása mellett döntöttek, úgy ítélve meg, hogy a hozzájárulás megkétszereződésére vonatkozó kérés nem eléggé megalapozott.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!