Hirdetés
Hirdetés

Elfogadták a zsúfolt lakóövezet átalakításának terveit

Romló körülmények a lakóövezetben. •  Fotó: Pinti Attila

Romló körülmények a lakóövezetben.

Fotó: Pinti Attila

A korábban becsült értéknél többe fog kerülni a csíkszeredai Octavian Goga sétány felújítása, amelynek elkezdése most a megfelelő kivitelező megtalálásán múlik. Ha a közbeszerzési eljárás időben befejeződik, idén már dolgozhatnak a csapadékvíz- és szennyvízhálózat építésével.

Kovács Attila

2020. május 04., 11:422020. május 04., 11:42

A városközponti, sétánynak nevezett, de tömbházakkal teletűzdelt, zárt lakóövezet felújításához szükséges műszaki tervek elkészítése egy évig tartott a tavaly becsült három hónaphoz viszonyítva. A megbízott jászvásári cég nem tudta időben véglegesíteni a dokumentációt, amelyhez a városháza illetékesei három alkalommal is kiegészítéseket kértek, végül idén tavasszal vették át az elkészült terveket.

Hirdetés

Ezek alapján a tervezett munkálatok költségeit, figyelembe véve az ágazatban történt ár- és bérnövekedést, felfelé kellett kerekíteni. Szőke Domokos alpolgármester szerint ezért vált szükségessé a helyi önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén a beavatkozási dokumentáció módosítása és a becsült érték növelése.

Jelentős költségnövelés

Az elfogadott önkormányzati határozat szerint az Octavian Goga sétány felújításának becsült értéke a korábbi, tavaly megállapított összeghez viszonyítva több mint 4 millió lejjel nőtt,

így jelenleg áfástól 13,9 millió lejt tesz ki 9,8 millió helyett.

Az alpolgármester közölte, a tervek átvétele után most a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése történik, a kiírás nemsokára megjelenik az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP). Amennyiben lesz megfelelő ajánlattevő cég és a licit nyomán szerződést írnak alá, a szükséges előkészületek és az ütemezés elkészítése után munkához látnak. Az első lépés a lakóövezetben az esővíz-elvezető hálózat építése, amelynek hiányosságait jól lehet látni egy nagyobb esőzés után, amikor kisebb „tavak” alakulnak ki. Részleges felújításra vár a szennyvíz- és ivóvízhálózat is.

Elfogadták a lakóövezet átalakításának terveit •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Elfogadták a lakóövezet átalakításának terveit

Fotó: Pinti Attila

Zárt parkolás lehet

Az övezet jellegéből adódóan zárt parkolási rendszert terveztek kialakítani, lezárva az autók előtt a Kossuth Lajos utca felőli bejáratot, az egyetlen ki- és bejárat a Decemberi Forradalom utca felől lenne, sorompókkal ellátva. Az ilyen rendszer működtetése viszont sok kérdést vet fel, amelyek még tisztázásra várnak. Zárt parkolási rendszer esetén az ott lakókon kívül mások nem használhatnák parkolásra a jelenleg zsúfolt övezetet. A parkolók mellett belső udvarokat is kialakítanak, amelyeket csak a társasházakon át lehet megközelíteni, és készül egy játszótér is. 

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket

A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál
2026. június 29., hétfő

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján
2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin

Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin
2026. június 29., hétfő

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt

Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt
2026. június 29., hétfő

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Hirdetés