Elfogadták a sepsiszentgyörgyi büdzsét

Rendkívüli ülésén szavazta meg a helyi tanács hétfőn a város költségvetését, az MPP-nek és a román pártoknak is voltak módosító javaslatai, ám azzal mindegyik frakcióvezető egyetértett, hogy az idei büdzsé kiegyensúlyozott és optimista.

Bíró Blanka

2012. február 06., 17:482012. február 06., 17:48

Archív felvétel

Antal Árpád polgármester ismertette a sarokszámokat: 89 millió lej bevétellel számolnak és 90 millió lej kiadásra készítettek terveket, egymillió lej a tavalyról maradt. Fejlesztésre 18,7 millió lejt fordít az önkormányzat, a polgármester azonban arra számít, hogy az év végéig 100 millió lejre duzzad a költségvetés, az Európai Uniós pályázatokból, kormányprogramokból befolyó különbözetet ugyancsak fejlesztésekre költik.

Bálint József alpolgármester, az MPP frakció vezetője azt kifogásolta, hogy a „zenés-táncos” rendezvények tekintetében túl bőkezű a költségvetés, majd sérelmezte, hogy pártja javaslataira túl kis összegeket különítettek el. Bálint József példának említette a Nagy György utcai kazánházat, amelyet bérlakásokká alakítanának, 2008 óta minden évben elkülönítenek 300 ezer lejt erre a célra, majd mindig másra költik, holott tavaly sikerült a terület tulajdonjogát is rendezni.

A román pártok nevében Valeriu Șerban szólalt fel, kérte, fejezzék be a Mihai Viteazul tér felújítását, és kifogásolta, hogy oktatásra és kultúrára költik a pénzek 55 százalékát, kevesebb jut a gazdaságfejlesztésekre.

A felvetésekre Antal Árpád polgármester válaszolt, elmondta, amíg a kazánház területének tulajdonjogát nem tisztázták, nem tudtak pénzt költeni az átalakítására, ez a Bálint József projektje és jó volna, ha nem a város pénzéből, hanem pályázatokból oldaná meg. A polgármester hangsúlyozta, nem emelték az adókat a törvény által megengedett szintre, ezzel 40 millió lejt hagytak a cégeknél, másrészt úgy véli, nemcsak „vasra és betonra”, hanem az emberekre is kell költeni, meg kell találni az egyensúlyt a fejlesztés és a közösségépítés között. A módosító javaslatokat leszavazták, a költségvetést pedig minden tanácsos megszavazta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék

Legendáinkból érkezett, óvott küzdelmeinkben, s a jövendőbe vezet. Kézdiszéket és Orbaiszéket követően ezúttal a történelmi Sepsiszéken folytatjuk turulmadaras emlékműveink számbavételét.

A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék
A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék
2026. augusztus 16., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék

Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő

Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő
2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés