
Az ítélet szerint vissza kell fizetni a jogtalanul igényelt mezőgazdasági támogatást. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Több mint öt éven át tartó elsőfokú tárgyalás után a Hargita Megyei Törvényszék elévülés miatt megszüntette az András Zoltán kászoni polgármester és két másik vádlott ellen 2016-ban indult bűnvádi eljárást. Az elöljárót korábban bűnrészességgel vádolta meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egy mezőgazdasági támogatások igénylésével kapcsolatos ügyben.
2022. november 08., 21:552022. november 08., 21:55
Még 2016 decemberében emelt vádat a DNA az akkori és jelenlegi kászoni községvezető ellen, a vádhatóság szerint
Az ügynek a polgármesteren kívül még két vádlottja volt. Az ügyészek szerint utóbbiak egyike, a település állati eredetű biotermékek népszerűsítésével és értékesítésével foglalkozó egyesületének törvényes képviselője, akit hamis vagy nem teljes mértékben a valóságot tükröző dokumentumok és nyilatkozatok rosszhiszemű felhasználásával vádoltak, 2010–2011-ben
A vádirat megfogalmazása alapján olyan, közel 2000 hektáros legelőre kértek és kaptak támogatást az egyesület nevében,
A területre bérleti szerződést kötött az egyesület a polgármesteri hivatallal, az ügyészek szerint törvénytelen módon. Az egyesület akkori vezetője így őt meg nem illető 863 757 lejes támogatást kapott európai alapokból és az állam költségvetéséből – áll a vádiratban.
A büntetőper tárgyalása 2017 szeptemberében kezdődött a Hargita Megyei Törvényszéken, ahol az évek során összesen 47 tárgyalást tartottak. Noha több alkalommal is volt tanúmeghallgatás, illetve számos alkalommal halasztás is történt, a bizonyítási eljárás befejeztével idén tavasszal már napirendre került az elévülés kérdése, amelyről végül az elmúlt héten született ítélet. Így
Utóbbi döntés alkotmányellenesnek minősítette a Büntető Törvénykönyv egyik cikkét, amely szerint az ügyészség új bizonyítékok felhasználásával megszakíthatja a bűncselekmények elévülési időszakát. A bíróság ugyanakkor elfogadta a perbe károsult félként beavatkozó Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) kérését, és úgy rendelkezett, hogy
Az ítélet nem jogerős, az esetleges fellebbezést a Marosvásárhelyi Ítélőtábla tárgyalja.
András Zoltán polgármester kérdésünkre azt mondta, értesült az ítéletről, de ezt még nem közölték hivatalosan. Hozzátette, úgy látja, teljesen fölöslegesen került bele ebbe az ügybe, amelynek képviseletét az ügyvédre bízta.
Tavaly országos szinten 40 ezer hektárral nőtt a mezőgazdasági vetésterület Romániában az előző évhez képest, és elérte a 8,214 millió hektárt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adataiból.
Észak-Amerika legmagasabb csúcsát, a Denalit mászta meg idén nyáron Toásó István és Pakot Ferenc. A két székely hegymászó szerint azonban a siker nem a csúcson rejlik, hanem felkészülésben, a jó döntésekben és az egymásba vetett bizalomban.
A közlekedésbiztonság növelése érdekében a mai napon összehangolt közúti ellenőrzést tartanak a 15-ös országúton. A Kolozs, Maros, Hargita, Neamț és Bákó megyei rendőrök közösen ellenőrzik a teljes útszakaszt.
Az elmúlt 24 órában 15 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 17 személynek nyújtottak segítséget; két személy életét már nem tudták megmenteni – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nicușor Dan államfő július 7-én és 8-án részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) állam- és kormányfőinek ankarai csúcstalálkozóján – közölte szombaton az elnöki hivatal.
Büntetőeljárás indult egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal ellen, akit ittas vezetésen értek tetten, ráadásul jogosítvánnyal sem rendelkezett.
Büntetőeljárás indult egy 21 éves csíkmadarasi nő ellen, akit ittas vezetésen értek tetten a Hargita megyei rendőrök.
Egy 56 éves Neamț megyei férfi vezette azt az autót, amely szombaton hajnalban borult fel a 13B jelzésű országúton, Gyergyóalfalu közelében. Mint kiderült, alkoholt fogyasztott mielőtt a kormány mögé ült.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
szóljon hozzá!