
Fotó: Gábos Albin
Öt állást szüntettek meg, illetve további kilenc fegyelmi eljárás még zajlik, ugyanis több beruházás elakadt, és emiatt európai uniós pályázatokról maradt le Hargita megye – közölte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a szerkesztőségünkbe is eljuttatott sajtószolgálati közleményben.
2020. november 19., 18:292020. november 19., 18:29
Mint írják, mindezen túl több vezetői állást is megszüntettek vagy alacsonyabb besorolásba helyeztek, a vezérigazgatóságok többségét pedig igazgatóságokká alakították át. Az átszervezés minden bizonnyal összefügg azzal is, hogy elakadt az az udvarhelyszéki nagyberuházás, amelynek részeként közel ötven kilométernyi megyei besorolású utat, valamint hidakat újítanának fel, illetve építenének újjá; ha nem történik ott előrelépés, akkor elveszhet a 117 millió lejes európai uniós támogatás.

Két cégtársulás is jelentkezett a Hargita Megye Tanácsa által második alkalommal meghirdetett, mintegy ötven kilométeres útszakaszt magába foglaló udvarhelyszéki modernizálási projekt kivitelezésére, ám továbbra is veszélyben van a nagyberuházás, hiszen kérdéses, hogy marad-e elég idő a megvalósításra.
A közlemény szerint az átszervezés részeként a Megyeháza Galéria koordinálását a Hargita Megyei Kulturális Központ veszi át. A menedzsment-vezérigazgatóságot korábban két kisebb igazgatóságra osztották (kommunikáció és humán erőforrás, valamint menedzsment és nemzetközi kapcsolatok). A menedzsment és nemzetközi kapcsolatok igazgatóságra most az elemzőirodát helyezték át a gazdasági vezérigazgatóságról. A közigazgatási osztályt pedig a főépítészeti igazgatóságnak rendelik alá.
A struktúrák átszervezése mellett a hivatal fokozatosan arculatváltáson is átesik. Ennek egyik első lépése egy új logó használata, amelyet a megyeháza homlokzatán lévő óra inspirált – áll a közleményben.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
4 hozzászólás