
Nagy Zoltán sajtótájékoztatón ismertette, hol van elakadva a Gyervíz ügye
Még nem indult el a tevékenység annál a gyergyószéki fejlesztési társulásnál, illetve a hozzá tartozó cégnél, amelynek célja működtetni Gyergyószentmiklós, Alfalu és Újfalu ivóvíz- és csatornarendszerét. Holott már nyár eleje óta be van jegyezve a társulás.
2018. szeptember 11., 20:002018. szeptember 11., 20:00
Gyergyószentmiklós számláján pihen az a 360 ezer lejes összeg, amelyet a Gyervíz törzstőkéjéhez szán az önkormányzat, és a két társult község is elkülönítette a maga hozzájárulását, amelyet a lakosság számaránya alapján számoltak ki. A pénzt azonban még nem kaphatja meg az új szolgáltató cég, és nem veheti még át a szolgáltatást a Go Rt.-től, mert néhány bukaresti jóváhagyás még hiányzik – mondta el Nagy Zoltán, a város polgármestere.
Az országos versenyhivatal is bele kell egyezzen abba, hogy a szolgáltatást az önkormányzatok által létrehozott cég végezze. Az európai uniós előírások szerint ugyanis
hogy ne kerüljön előnybe más cégekkel szemben. Ezt eddig nem vették szigorúan Bukarestben, most azonban ezt az előírást is be kell tartani.
Az illetékes fővárosi szerv nyári szünete után most, hétfőn kezdte újra a munkát. A polgármester reméli, hamarosan lépnek a Gyervíz ügyében. Amikor ez a jóváhagyás megérkezik, megtörténhet a szolgáltatás átadása az új cégnek, és a működtető személyzet alkalmazása is.
Az ivóvíz- és csatornarendszer sok éve zajló felújítása elérkezett abba a fázisba, amikor nyomáspróbákat lehet végezni gerincvezetéken, illetve más fontosabb fővezetékeken. A víz már 70 százalékban az új fővezetékekben folyik. Ennek a munkának még nem érzik konkrét előnyét a fogyasztók, az átállással járó kezdeti gondokat azonban igen. Nagyobb számban
Van még munka szennyvíztisztító állomás végleges beüzemelése kapcsán is. Az ilyen problémák kijavítása után, illetve a nyomáspróbák lezárultával történhet meg az egyéni fogyasztók, a lakások rácsatlakozása az új rendszerre.
Az új szolgáltató telephelye ugyanott lesz, ahol a Go Rt. működik jelenleg. Ehhez azonban a városnak meg kell vásárolnia az ingatlant, hiszen a régi szolgáltató csődeljárás alatt van, a telepet pedig a felgyűlt adósságainak kifizetése céljával értékesíteni készül a felszámoló. Az önkormányzatnak lehetősége lenne kedvező áron megvásárolni azt, de pénze nincsen rá. Hitelfelvétel folyamatát indították el, amelyet részben a különböző nyertes pályázatok önrészére szánnak, részben pedig a Go Rt. telephelyének megvásárlására. A hitelfelvételt azonban a pénzügyminisztériumnak is jóvá kell hagynia.
A kormány pénteken memorandumot fogadott el az ország stratégiai nukleáris projektjeinek az európai fenntarthatósági követelményekhez való hozzáigazításáról, és meghatározta az ehhez szükséges intézkedések ütemtervét.
Két életképes megoldást lát a kormányalakításra Csoma Botond: a PSD külső támogatásával létrejövő PNL-RMDSZ-USR-kormányt vagy egy kisebbségi PSD-kabinetet.
Gyengék a romániai diákok 2025-ös PISA-eredményei, és ezt kertelés nélkül ki kell mondani – jelentette ki pénteken Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter.
Raluca Turcan nemzeti liberális párti képviselő kérte a képviselőház oktatási bizottságát, hogy tűzze napirendre a mobiltelefonok általános és középiskolai használatát egyaránt betiltó törvénytervezetet.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök pénteken közölte, hogy nem híve a Trikolór terek kijelölését és a tisztségviselők számára a román zászló megcsókolását előíró kezdeményezésnek.
Hivatalosan is megvádolták Raed Arafatot, a romániai belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetőjét abban a büntetőeljárásban, amely egy Nagy-Britanniából beszerzett helikopter vámeljárás nélküli romániai behozatalát vizsgálja.
Három drogkereskedő került a Hargita megyei rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának látószögébe. A nyomozásban részt vett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség is.
Ittas vezetésen kapták egy iskolabusz sofőrjét, amely hét gyermeket szállított egy Brăila megyei óvodába szerdán – közölte a rendőrség. Az eset két nappal egy hasonló, Temes megyei incidens után történt.
A nyári hőmérsékletekkel induló ősz után már holnaptól érezhetően lehűl az idő, amikor hideg légtömeg tör be Romániába, és a meteorológusok szerint az ország nagy részén esőzések várhatók.
Egy 61 éves tartalékos hadseregtábornokot holtan találtak pénteken fejlövéssel a Prahova megyei Paulești községben lévő házában – nyilatkozták rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek.
1 hozzászólás