
Fotó: László Ildikó
Közös produkcióval ünnepli fennállásának 25 éves évfordulóját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely: Darvas Benedek – Pintér Béla Parasztopera című zenés darabját Györfi Csaba rendezésében november 23-án mutatják be.
2023. november 17., 14:242023. november 17., 14:24
Több eseménnyel is a negyedszázaddal ezelőtti alapítást és az azóta eltelt időszakot felidézve ünnepel a két székelyudvarhelyi kulturális intézmény. Többek között nyílt már közös, az elmúlt évtizedek tárgyi emlékeit felsorakoztató kiállításuk, a Székelyföld stúdió filmet is készített a jubileum kapcsán, kiadványokat jelentettek meg, nemrégiben pedig közös születésnapi gálaelőadást tartottak, ekkor tartották a Parasztopera előbemutatóját. A Darvas Benedek – Pintér Béla darabjának hivatalos premierjét – amely egyben az évad első bemutatója – november 23-án tartják.
Egy múltbeli tett a sorsod alakítójává válik. Egy nap, egy esküvő története, mely az emberi lényt szánalmasan vicces és felemelően tragikus voltában ábrázolja. Egyszerre szép, csúnya, felemelő, megalázó, komikus és tragikus. Tragikomikus – olvasható az előadásról a színház beharangozójában.
Fotó: László Ildikó
Bocsássák meg nekem, ha egyelőre csak annyit árulok el belőle, hogy lesz benne néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság” – fogalmazott a darabról Pintér Béla.
„Nagyon nagy volumenű produkció kerekedett belőle” – emelte ki Barabás Árpád, a színház művészeti vezetője a bemutató kapcsán pénteken tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy
Úgy véli, a közös évforduló kapcsán nehéz egy olyan keresztmetszetet találni, ahol mindkét társulat meg tudja mutatni magát, de ez a darab ebből a szempontból telitalálat, hiszen a táncosok is végig szerves részei az előadásnak.
Orendi István, Barabás Árpád, Nagy Pál
Fotó: László Ildikó
Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely igazgatója kiemelte, hogy elégedett a darabválasztással és az együttműködéssel is, úgy érzi, a két intézmény előadógárdája közelebb került egymáshoz. „Nagyon sok jó dolgot megtapasztaltak közösen, többek lettek.
– fejtette ki.
Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója hangsúlyozta, hogy olyan alkotócsapat dolgozott együtt, amelynek tagjai jól kiegészítették egymást.
Az alkotócsapat része volt Tőkés Csaba Zsolt koreográfus-asszisztens és Strausz Imre István zenei vezető, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója is, akinek a jelenlétéről Barabás Árpád úgy fogalmazott, nagy nyereség volt a társulat számára.
Fotó: László Ildikó
„Ő ledoktorálhatnak a Parasztoperából, mert már a sokadik, amelyet ő vezényel, ezen kívül ének szempontjából nagyon hasznos volt az ő jelenléte és az, amit nekünk átadott. Ez a speciális műfaj könnyűnek tűnhet kívülről, belülről rettenetesen nehéz. Sokfelé kell figyelni, nem a megszokott éneklés zajlik, úgyhogy a fejlődésünk szempontjából is fontos volt ezt a részét is megerősíteni a színháznak.” Nagy Pál hozzátette, hogy
Hangsúlyozta: erre az előadásra mindkét társulat büszke lehet.
Az intézményvezetők a további terveikről is beszámoltak. Orendi István elmondta, hogy
Továbbá műsoron tartják a Petőfi-potomság és a Figurás című előadásokat is. „A mozi színpadát próbáljuk használhatóvá tenni, hogy erről a színpadról oszoljon a teher egy kicsit. A másik építkezés, hogy jelentősen bővült és fiatalodott a tánckar. Létszámban kezdünk hasonlítani egy hivatásos néptáncegyütteshez, lelkesedésben ott vagyunk, de ez az egész meg kell érjen, és ehhez idő kell, hogy ez a létszám egy jó erős csapattá összekovácsolódjon, úgyhogy ott is még építkezni kell” – részletezte.
Fotó: László Ildikó
A Tomcsa Sándor Színházban a héten elkezdődtek a szilveszteri előadás próbái, amely szintén koprodukció a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrummal, Georges Feydeau Zsákbamacska című komédiáját Barabás Árpád rendezi. A héten a PETŐfi-SZELfi előadásuk turnézik, jövő héten pedig elkezdődnek a gyerekbérletes előadások, elsőként a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház hozza el A kis herceg című előadását.
A Székelyhon kérdésére, hogy – mivel volt előzménye a két intézmény közötti sikeres együttműködésnek, például az Elektra, a Forradalom.ma és most a Parasztopera előadás – terveznek-e közös produkciókat létrehozni a továbbiakban is, akár évadonként egyet, a két intézmény vezetői jelezték:
A sorsot boncolgató archaikus történet a görög tragédiák hangulatvilágát idézi
Fotó: Forrás: Tomcsa Sándor Színház
A Parasztopera hivatalos bemutatója november 23-án lesz, erre elsősorban a Tomcsa Sándor bemutatóbérlettel rendelkező nézőket várják. Másnap a Nyírő József bérletesek tekinthetik meg az előadást. Ezen az estén gyerekfelügyeletet is biztosít a színház.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!