
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A koronavírus-járvány gátat húzott az emberek, illetve az emberi kapcsolatok közé, ezért a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács egy fotópályázattal szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy „együtt jobb”.
2020. november 24., 10:462020. november 24., 10:46
A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács 16–35 év közötti Gyergyó-medencei amatőr fotósok számára hirdetett fotópályázatot Együtt jobb címmel. „Sokat gondolkoztunk azon, hogy milyen témát válasszunk a fotópályázatnak, hiszen azt szerettük volna, hogy megjelenjen valamilyen formában a koronavírus-helyzet. Rengeteg érzelem, maga a karantén is megfogalmazódott, majd úgy döntöttünk, hogy valamilyen pozitív pillanatot szeretnénk kiragadni. Az együtt jobb elsősorban az emberi kapcsolatokra vonatkozik, de tágabban is lehet értelmezni” – ismertette Benedek Miklós Zoltán, a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács alelnöke.
Csak saját fotókkal lehet pályázni a gyergyo.gytit@gmail.com e-mail címre küldve a fényképeket. A levélben fel kell tüntetni, hogy a fotó hol és mikor készült, mit ábrázol és hogyan kapcsolódik a megadott témához. Jelentkezési határidő december 3-a, eredményhirdetés december 10-én.
Közvitára bocsátották az 1990 januárja és 1992 december közötti diplomáciai dokumentumok titkosítását feloldó kormányhatározat-tervezetet – jelentette be a külügyminisztérium.
Újabb áremelésekkel indult a május, több töltőállomáson már 9 lej fölé emelkedett a benzin ára, miközben a gázolaj továbbra is 9,5–9,7 lej között mozog Romániában.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Mínusz fokokat mértek május elseje hajnalán több székelyföldi településen, Csíkszeredában és Gyergyó térségében ismét erős lehűlés volt.
A 2., 4. és 6. osztályosok országos felmérőit május 12. és 28. között szervezik meg az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
szóljon hozzá!