
A titokzatos bőrbetegségről tudhatnak meg többet az érdeklődők
Fotó: 123RF
A vitiligo nevű bőrbetegségben szenvedőknek bizonyítaná be a marosvásárhelyi Vajnár József, hogy a fehér foltokkal is lehet teljes életet élni. Ennek okán szervez rendhagyó találkozót a pszichológus végzettségű, de kereskedelemben dolgozó férfi, aki maga is az autoimmun betegséggel él együtt.
2019. január 19., 20:502019. január 19., 20:50
A vitiligót a szakemberek is titokzatos bőrbetegségnek tekintik, melynek következtében a bőr elveszíti melanintartalmát, emiatt pedig növekvő, szabálytalan alakú fehér foltok jelennek meg elsősorban a nap által ért bőrterületeken: arcon, kezeken.
Érdeklődésünkre Vajnár József elmondta, hogy gyermekkorában és fiatalként sok gondot jelentett számára, hogy arcán foltok vannak, emiatt sok falat húzott maga köré, és nagyon alacsony volt az önbizalma. A találkozót azért szervezi, mert szeretné elmondani a hasonló betegségben szenvedőknek, hogy
„Fiatalként csak a bőrgyógyászommal tudtam erről beszélni, és édesanyám biztatására támaszkodhattam. A találkozóra meghívtam egy bőrgyógyászt, Căpâlnă Monikát, aki a betegségről és annak enyhítéséről fog beszélni. Emellett egy bukaresti aktmodellt is rész vesz a találkozón, aki szintén vitiligóban szenved, ennek ellenére elismert és jól keres. Azt szeretném, hogy élő példákkal bizonyítsam be, vitiligóval is lehet boldog és sikeres az ember” – magyarázta.
A találkozón a beszélgetés és tapasztalatcsere lehetősége mellett Vajnár József egy fényképsorozatot is készít azokról a jelen lévő vitiligós betegekről, akik ebbe beleegyeznek. A szervező azt szeretné, hogy a fehér-fekete fotók a boldogságról, elégedettségről meséljenek. Vajnár Józseftől azt is megtudtuk, hogy
hiszen Romániában még nincs ilyen. Meglátása szerint jó lenne, ha a vitiligóban szenvedő emberek egy szervezeti ernyő alatt támaszt nyújthatnának egymásnak, és tudomást szerezhetnének a betegséggel kapcsolatos legújabb hírekről.
Találkozó jövő szombaton
A Vitiligo – Black & White elnevezésű rendezvényt január 26-án, szombaton délelőtt tartják Marosvásárhelyen, az érdeklődők az esemény Facebook-oldalán vagy a szervező telefonszámán (0755-112 298) jelezhetik részvételi szándékukat.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
szóljon hozzá!