Már készülődnek a hagyományos vásárra a Dávid Ferenc téren
Fotó: Csató Andrea
Kétnaposra bővül, ugyanakkor rendhagyó módon más helyszínen lesz az e havi hagyományos vásár hétvégén Székelyudvarhelyen – közölték egy sajtótájékoztatón, ahol az is elhangzott: idén négy helyszínen lesz adventi gyertyagyújtás.
2024. november 28., 17:232024. november 28., 17:23
A lakókkal folytatott konzultációkra alapozva tervezte meg idén az adventi időszak programjait a városvezetés – közölte sajtótájékoztatón Dávid Endre székelyudvarhelyi alpolgármester. Mint mondta, olyan mikroközösségi rendezvényeket fognak szervezni, amelyek eddig véleménye szerint hiányoztak a lakónegyedekből.
Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház igazgatója közlése szerint sokan jelezték feléjük, hogy szeretik a hagyományos havi vásárt, de sokszor messzinek bizonyul a Városháza tér, az esemény megszokott helyszíne. Felvetették, hogy néha a Bethlen-negyedi parkban kellene megszervezni. Éppen ezért
A rendezvény kétnapos lesz, amelyet szombaton délben fognak megnyitni. A kicsiket a Karaván együttes fogja szórakoztatni délután öt órától, majd a Héva zenekar lép fel.
Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház igazgatója és Dávid Endre alpolgármester
Fotó: Csató Andrea
A szervezők úgy látták, hogy évről évre egyre kevesebben jönnek el a Márton Áron téri adventi gyertyagyújtásokra – folytatta Simon Mária Tímea –, ezért idén változtattak a megszokott koncepción. A tervek szerint
Erre a városközpontban lévő
Márton Áron teret,
a Bethlen-negyedi parkot,
a Cserehát lakónegyedet,
illetve a szombatfalvi Szépkorúak háza előtti teret választották.
Minden helyszínen egyesületeket és szervezeteket kértek fel arra, hogy a lakók mellett, különböző tematikák mentén legyenek az adventi gyertyagyújtás örökbefogadói. Mindemellett kisebb előadások is lesznek, ugyanakkor a történelmi egyházak lelkipásztorai készítenek fel a közelgő ünnepre. Az adott helyszíneken a helyi egyházközségek, szervezetek képviselőit igyekeztek megszólítani.
A sajtótájékoztató végén Dávid Endre a december elsejei parlamenti választásokon való részvételre buzdított.
Fotó: Csató Andrea
Június végén megérkezett a mozik kínálatába a Brad Pitt főszereplésével készült F1, ami egy, a Formula-1 világában játszódó fikciós dráma, amit valós események ihlettek. Ajánló.
Elutasítják és nem tartják hatékonynak a román kormány közoktatást érintő válságkezelési intézkedéstervezetét – állást foglalt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A hatalmas forgalom és a zsúfoltság miatt bedugult a Transzfogarasi út, a parkoló autók egymás útját zárták el.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe vasárnap délben Konstanca megyében, miután az A2-es autópályán tömegbaleset történt több jármű részvételével – közölte a Konstanca megyei tűzoltóság.
A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.
Mindössze öt megyét nem érint az országos kánikulariasztás, köztük Hargita és Kovászna megyét sem, de Maros megyére is csak elsőfokú hőségriasztás érvényes. Ezzel szemben Románia déli részén vörös jelzésű riadót fújnak az elviselhetetlen hőség miatt.
Július 14-étől elérhető lesz az egészségügyi minisztérium honlapján egy online űrlap a kórházi étkeztetéssel kapcsolatos panaszok bejelentésére – közölte egy szombati Facebook-bejegyzésben Alexandru Rogobete tárcavezető.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap reggel 6 óra 29 perckor Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Felcsíki, alcsíki, kászoni, vagy éppen gyimesi és moldvai – számos tájegység népviseletbe öltözött képviselője ünnepelt együtt szombaton a csíksomlyói nyeregben, az Ezer Székely Leány Napján. Videón mutatjuk.
szóljon hozzá!