Hirdetés
Hirdetés

Egyes önkormányzatok pénzszűkébe kerültek, mások számoltak az őszi többlettámogatás elmaradásával

Azok jártak jól, akik már eleve belekalkulálták a költségvetésbe a fizetésemelések lehetőségét •  Fotó: Barabás Ákos

Azok jártak jól, akik már eleve belekalkulálták a költségvetésbe a fizetésemelések lehetőségét

Fotó: Barabás Ákos

Továbbra sem sikerült megoldani a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság béremelések miatti pénzügyi válságát. Ugyanakkor szintén nehéz helyzetben vannak egyes csíkszéki önkormányzatok, ugyanis nem kaptak pluszpénzt a kormány őszi költségvetés-kiegészítésekor. Csíkszereda hosszú távon a megnövekedett bértömeg következtében nem tudja fenntartani a hozzá tartozó kulturális intézményeket. Akár létszámcsökkentésre is sor kerülhet.

Barabás Hajnal

2017. szeptember 22., 21:272017. szeptember 22., 21:27

A kormány által múlt héten elfogadott költségvetés-kiegészítéséből évek óta példa nélküli módon

sok önkormányzat nem kapott pluszpénzt, emiatt meglehetősen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a júliusban hatályba lépett bérrács értelmében fizetésemelést is végre kellett hajtaniuk, ez pedig jelentősen növeli kiadásaikat.

Felelősen emelték a fizetéseket

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy felelősen jártak el a béremeléseket illetően.

Hirdetés
Idézet
Nem növeltük erőteljesen a fizetéseket, hanem a munka, a felelősség és elvárásokhoz igazítottuk. A bérek emelkedése több rendben történt, és már a 2017-es költségvetés-tervezésnél figyelembe vettük

– magyarázta. Hozzátette,

az volt számukra a szempont, hogy a kezdő diplomások fizetését megemeljék, és az intézményben mindenki kapja meg a nettó kétezer lejt, de ezzel szemben viszont csökkent a vezető beosztásúak fizetése.

„A béremelésekkel a felelősséget, a feladatokat és a célokat is növeltük, most ezek gyakorlatba ültetésén dolgozunk. Hargita Megye Tanácsa közel 360 alkalmazottal dolgozik, a létszám nem több, mint más megyénél, viszont több önként vállalt feladatkörrel is foglalkozunk” – jegyezte meg Borboly Csaba.

Bukarestbe utaztak

Korántsem megoldott azonban a megyei önkormányzat egyik alintézményének, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnak a pénzügyi válsága.

Hargita Megye Tanácsának az áfa-visszaosztásból ugyan 4 millió lej jutott szociális jellegű programok finanszírozására, ebből a gyermekvédelem 1,9 millió lejt kapott, ez az összeg azonban nem elegendő az intézmény fenntartási költségeire, az emelt fizetések miatt ugyanis havi plusz egymillió lej hiányzik a költségvetésükből.

Borboly Csaba ennek kapcsán arról tájékoztatott, hogy szerdán Elekes Zoltánnal, a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság vezetőjével ismét Bukarestbe utaztak a helyzet rendezésére, időpontot kértek Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi minisztertől, de csak a minisztérium főtitkárával és illetékes kollégákkal tudtak beszélni.

Idézet
Sajnos visszairányítottak a pénzügyminisztériumhoz, azzal az indokkal, hogy még nem született meg a pénzügyminisztérum részéről a kormányhatározat az aktualizált költségvetési standardokkal

– számolt be a megyei tanácselnök. Egyébként

a gyermekvédelmi vezérigazgatóság 784 alkalmazottja nemrég petícióval is fordult a munkaügyi minisztériumhoz és a Pénzügyminisztériumhoz,

amelyben kérik, hogy sürgősségi kormányhatározattal aktualizálják a szociális szolgáltatások standardköltségeit, és a pénzalapokat az aktualizált standardköltségek alapján osszák el. Egyelőre nem jártak sikerrel. Az intézmény nem tudja biztosítani több mint ezer gyermek, idős és fogyatékos személy ellátását, ugyanakkor nem tudta az alkalmazottak augusztusi munkabére utáni járulékokat átutalni, szeptembertől kezdődően pedig nem rendelkezik a szükséges béralappal sem.

Leépítések is lehetnek a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalban

Meckl Ilona Tünde, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal gazdasági igazgatója megkeresésünkre elmondta,

már év elején úgy állították össze a város költségvetését, hogy számoltak a bérek növekedésével, így év végéig van fedezet a fizetésekre.

Mint magyarázta, a város főként saját jövedelemből gazdálkodik, így nem érintette őket, hogy nem kaptak pénzt a központi költségvetés-kiegészítésekor. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere ugyanakkor érdeklődésünkre fontosnak tartotta kiemelni, hogy

hosszú távon az önkormányzathoz tartozó kulturális intézmények (Csíki Székely Múzeum, Csíki Játékszín, Hargita együttes) fenntarthatatlanná válnak a béremelések miatt.

„Ehhez lehet rossz képet vágni, panaszkodni, könnyezni vagy éppen másokra mutogatni, de mindez nem több olcsó képmutatásnál. A szükséges bértömeg jelentősen meghaladja a lehetőségeket, így

Idézet
a létszámcsökkentő átszervezés nem kerülhető el

– húzta alá a polgármester.

Változó a helyzet vidéken

Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere megkeresésünkre elmondta, a költségvetésük egyenlegben van, őket nem befolyásolja, hogy nem jutottak forráshoz a költségvetés-kiegészítéskor.

Idézet
Mi anélkül is megélünk

– fogalmazott. Mint mondta, a bérkeretük 10 ezer lejjel nőtt, azonban az önkormányzat mindössze 15 alkalmazottal rendelkezik, továbbá van 7 be nem töltött állásuk.

Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere szerint az önkormányzatok többsége nincs könnyű helyzetben, mivel nem kaptak pénzt az őszi költségvetés-kiigazításkor, ilyenre korábban nem volt példa.

Idézet
Számítottunk rá az előző évek tapasztalatai alapján. Ha tudtuk volna év elején, hogy nem kapunk pénzt, akkor másképp állítjuk össze a költségvetésünket

– mondta. Hozzátette, hogy a bérkeretük szűkösen megvan, a megkezdett beruházásokra is van pénzalapjuk, azonban az intézmények fenntartására, a jövő évi beruházásokhoz szükséges tervekre, tanulmányokra bajosan tudnak előteremteni pénzt. „Nehéz lesz az év hátralévő része, ha nem történik valami” – ismerte el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Forgalomváltozás egy sepsiszentgyörgyi utcában

Forgalmi változás lesz a sepsiszentgyörgyi Patak utcában, a Cigaretta utca és a Kós Károly utca közötti szakaszon hétfő reggeltől.

Forgalomváltozás egy sepsiszentgyörgyi utcában
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Traktor alá szorult egy személy Mezőörményesen

Súlyos baleset történt vasárnap a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményesen, ahol egy személy traktor alá szorult.

Traktor alá szorult egy személy Mezőörményesen
2026. március 22., vasárnap

Ittasan ültek volán mögé, egyiküknek jogosítványa sem volt

Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.

Ittasan ültek volán mögé, egyiküknek jogosítványa sem volt
2026. március 22., vasárnap

Kulcsfontosságú ülésre készül a PSD, napirenden a kormányból való kilépés

Hétfőn ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége, hogy döntsön a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció menetrendjéről.

Kulcsfontosságú ülésre készül a PSD, napirenden a kormányból való kilépés
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Maros megyében nem volt mindenhol csendes az éjszaka

Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.

Maros megyében nem volt mindenhol csendes az éjszaka
2026. március 21., szombat

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson

Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson
2026. március 21., szombat

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje

A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán

Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán
2026. március 21., szombat

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében

A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében
2026. március 21., szombat

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek

Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek
Hirdetés