
Fotó: Bodnár Arthur
A városi piac lefedésének projektje még mindig a jövő zenéje marad, bár több olvasónk is jelezte óhaját, miszerint „a hidegek beálltával inkább vásárolna fedett csarnokban, mint a szabad ég alatt”.
2010. november 23., 15:052010. november 23., 15:05
2010. november 23., 15:112010. november 23., 15:11
A kérdés jogos, továbbra is rendbe szeretnénk tenni a városi piacot – mondta el legutóbbi sajtótájékoztatóján Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. „Ki kellene cserélni a kerítéseket is, a felületeket modernizálni kéne, továbbá fedett asztalokat tenni. A jelenlegi költségvetés nem enged meg többet. Lehet álmodni, hogy fedett csarnokunk lesz valamikor. Én azt gondolom, hogy a prioritások szempontjából és a lehetőségekhez mérten leghamarabb egy rendbetételről beszélhetünk, nem pedig befedésről. Csinosítani és modernizálni szeretnénk. Remélem, a jövő évi költségvetésben szerepelni fog majd és valamiképpen kivitelezni is tudjuk” – fogalmazott.
A polgármester arra is kitért, hogy versenytárgyaláson szeretnének gazdát keresni a munkára, ugyanis még alpolgármestersége idején volt a legutolsó tárgyalás a témában. „Mindenképp rendezni kell az ügyet” – tette hozzá.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!