Egyelőre állnak a bözödújfalusi templom újjáépítési munkálatai

Március legvégén még így álltak a munkálatokkal, amiknek augusztusra kellene elkészülniük •  Fotó: Haáz Vince

Március legvégén még így álltak a munkálatokkal, amiknek augusztusra kellene elkészülniük

Fotó: Haáz Vince

Nem kedvez az időjárás a bözödújfalusi tó partján épülő Összetartozás temploma munkálatainak: a nagy esőzések, a tó megnövekedett vízszintje hátráltatják a munkálatokat. 

Antal Erika

2019. június 11., 22:002019. június 11., 22:00

Érdeklődésünkre, hogy ilyen időjárási viszonyok között, ezzel az ütemben sikerül-e tartani a határidőhöz a templom befejezését, Csibi Attila erdőszentgyörgyi polgármester úgy fogalmazott, hogy reményei szerint tartani tudják a határidőket. De ha mégsem készülne el augusztus első szombatjára, amikor a Bözödújfaluról kitelepítettek találkozóját tartják, az se lesz nagy baj, hiszen

hosszú távra tervezik építeni a templomot, amelynek nem csak ennek az eseménynek kell megfelelnie, hanem a további száz esztendőnek is.

 „Kedd reggel egyeztettünk a munkálatokat végző kivitelezővel, a tervezővel és a megrendelővel. Hétfőn folytatjuk a munkát, amelyet az esőzések és a vízszint megnövekedése miatt szüneteltettük. Reméljük, az időjárás is kedvezni fog” – tette hozzá az elöljáró.

A sok eső miatt átázott a tó partján az a földhalom, amelyről a munkagépekkel megközelítették az építkezési területet, így arra, nem lehetett felhajtani, hiszen balesetveszélyessé vált a terület, ahogy az építkezési terület körül is úgy megnőtt a tó vize, hogy már-már a templom alapját is elérte.

A polgármester úgy a keddi beszélgetés után úgy véli, augusztusra megépítik a templomot, de a berendezését, a belső munkálatokat nem fogják tudni elkészíteni a késés miatt, ahogy a templom körüli területrendezést is is csak azt követően végzik el, ahogy a többi munkálattal megvannak.

A megépült templomban római katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, görögkeleti és székely szombatos szimbólumokat helyeznek el a tervek szerint. 

A torony közel 18 méter magas lesz, ahová lépcső vezet majd, hogy kilátóként is használható legyen. Nem cserép-, hanem üvegteteje lesz, amelyet éjszakánként megvilágítanak.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Ahogy azt korábban megírtuk, az Összetartozás templomának alapkövét tavaly, augusztus első szombatján helyezték el, és idén, pontosan egy évre rá tervezik a templom felavatását. Ahogy Személy Dénes, Bözödújfaluért Egyesület elnöke elmondta, amikor öt éve összedőlt a tó vizében álló római katolikus templom, a felszámolt falu, Bözödújfalu szimbóluma, az egyesület elhatározta, hogy nem hagyja veszni a jelképet, gyűjtésbe kezd, és valamit létrehoz annak helyében.

Bár akkor még nem döntötték el, hogy mi lesz az: egy kereszt, vagy templom, akkora hátszelet kaptak, hogy belevágtak a gyűjtésbe, és 

úgy határoztak, hogy az adakozókedv és a gyűjtés eredményességének függvényében kezdik majd el az építkezést.

Voltak, akik névtelenül tettek a templomi perselybe pénzt erre a célra, mások bankszámlára utaltak. Baja, Erdőszentgyörgy testvértelepülése egymillió forintot adományozott, Celldömölktől 500 ezer forintot kaptak, a Bethlen Gábor Alaptól tavaly ötmillió forint érkezett, a Maros megyei RMDSZ-vezetőségű önkormányzatok egyenként 15 ezer lej támogatást nyújtottak. Még 100 ezer eurónak kell összegyűlnie, hogy elég legyen a pénz a templom felépítésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül
2025. július 11., péntek

Türelemre van szükség, mert több székelyudvarhelyi szakaszon is forgalomkorlátozás van

Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.

Türelemre van szükség, mert több székelyudvarhelyi szakaszon is forgalomkorlátozás van
2025. július 11., péntek

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest
2025. július 11., péntek

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.

Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.
2025. július 11., péntek

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása

Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása
2025. július 11., péntek

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba

Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához
2025. július 11., péntek

Erdélyi önkéntes tűzoltók is segítettek a viharkárok eltakarításában Magyarországon

Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.

Erdélyi önkéntes tűzoltók is segítettek a viharkárok eltakarításában Magyarországon
2025. július 11., péntek

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap

Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap
2025. július 11., péntek

Hogyan hat a lakosságra az áram drágulása és mit tehetünk ellene?

2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.

Hogyan hat a lakosságra az áram drágulása és mit tehetünk ellene?