Látássérült és vak gyerekek, valamint szüleik számára szeretne találkozókat szervezni a Santa Lucia Egyesületen keresztül Endes-Ábrahám Ibolya, akinek kisfia, Ákos kisszeműséggel született.
2011. március 09., 16:452011. március 09., 16:45
2011. március 09., 17:212011. március 09., 17:21
„Fontos lenne, hogy mi, akik hasonló helyzetben vagyunk, megismerjük egymást, megosszuk a tapasztalatainkat, gondjainkat, tudásunkat. Amit ajánlani tudok egyelőre, csak annyi, hogy összeülünk és beszélgetünk egy kávé vagy egy tea mellett” – mondta a beszélgetések kezdeményezője.
Az első találkozóra március 18-án délután öt órától kerül sor az Albert-házban, amelyet a Csíki Anyák Egyesülete bocsát az érdeklődők rendelkezésére (Csíkszereda, Müller László u. 3/c/2). „Könnyebb elviselni a sorsunkat, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Könnyebb feldolgozni a problémákat, ha látjuk, hogy más, hasonló helyzetben lévő családok is ugyanazokkal a gondokkal küszködnek, ugyanazok a félelmek gyötrik őket” – mondta Endes-Ábrahám Ibolya.
A találkozó kapcsán részletekkel szolgálnak az asociatiasantalucia@yahoo.com e-mail címen vagy a 0742–329821-as telefonszámon.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
Rajongók tömege előtt koncertezett a 35. Tusványos nyitónapján, kedd este az Ismerős Arcok és az Edda Művek.
Sár, hangpróba, lézengő fiatalok és az első elszánt rajongók a színpad előtt: egyelőre még nyugodt arcát mutatja a 35. Tusványos, de délutánról estére látványosan kezd megtelni élettel a tábor.
Tervezett karbantartási munkálatok miatt áramszünetre kell számítani Csíkszereda több utcájában kedden és csütörtökön.
szóljon hozzá!