
Az esemény központi helyszíne a koncerteknek helyet adó focipálya
Fotó: Pinti Attila
Érdekes előadásokkal, neves fellépőkkel és számos újdonsággal várja a fesztiválozókat a kedd este rajtoló 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén Tusványos. A szervezők ezúttal a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektettek.
2019. július 22., 12:152019. július 22., 12:15
2019. július 22., 12:192019. július 22., 12:19
Javában folynak az előkészületek a 30. Tusványosnak helyet adó tusnádfürdői területen: hétvégi ottjártunkkor egyebek mellett a sátrak felállításán dolgoztak a helyi labdarúgópályán. A kerek évfordulót ünneplő nagy múltú rendezvény idén is színvonalas programmal és újdonságokkal várja a fesztiválozókat, a részletekről Kristály Lehelt, a rendezvény sajtófőnökét kérdeztük.
Mint megtudtuk, a beléptetőrendszer a korábbi évekhez hasonlóan fog működni:
ehhez belépéskor mindenkinek igazolnia kell magát személyazonossági igazolvánnyal, útlevéllel vagy gépjárművezetői engedéllyel.
Ez 10 lejbe kerül a diákok, egyetemisták és a 65 év felettiek számára, másnak pedig 20 lejt kell fizetnie érte. Heti karszalagot is lehet váltani, ez 60 lejbe kerül, akárcsak a sátortáborban a heti bérlet ára. Újdonság, hogy ide a sátrak mellett idén először lakókocsikkal is lehet érkezni.
és nem szolgálhatják ki őket alkoholos itallal vagy dohányáruval a tábor területén. Az előző évekhez hasonlóan idén is két recepción lehet bejelentkezni, ezek kedden reggel 8 órakor nyitnak. A külső recepció a vendégeknek, meghívottaknak szól, illetve mindazoknak, akik a városban foglaltak szállást. Ez a főút és a kempinghez letérő út kereszteződésénél kapott helyet. Ennek a recepciónak több ellenőrzőpontja van, a karszalagokat itt vehetik át a tábor részvevői.
Fotó: Pinti Attila
A másik tábori recepció a sátorozóknak szól, ez a táborban, a kemping közepén kapott helyet.
Szintén fontos szabály, hogy a koncertekről csak a szervezők írásos engedélyével lehet mozgóképes felvételeket készíteni. A szervezők továbbá autómentes Tusványost szeretnének, a tábor területére csak a technikai személyzet, a szervezők és a hatósági járművek hajthatnak be.
A részvevők biztonságát is szem előtt tartották a szervezők, ezért több óvintézkedést is foganatosítottak. Kristály Lehel szerint az Olt-folyót ezúttal is szigorúan tilos lesz megközelíteni, a tábor teljes hosszában kerítést helyeztek ki, illetve a vasúti síneken sem lehet majd átjárni.
A rendezvény helyszínére vezető hidat ismét kivilágítják a biztonságosabb átkelés érdekében. A Tusnádfürdőre kiemelten jellemző medveproblémával kapcsolatosan a sajtófőnök elmondta,
Ha valaki medvét lát, nekik kell jeleznie, elérhetőségeik a tábor több pontján is ki lesznek függesztve. Fontos azonban, hogy ők csak a táborozók biztonságáért felelnek, a városban látott medvék ügyében nem őket kell riasztani. A sajtófőnök emellett elővigyázatosságra intette a látogatókat, és azt javasolta nekik, hogy ne közelítsék meg a nagyvadakat, s a biztonság kedvéért tartsanak maguknál medveriasztó sprayt. Arra is kitért, hogy a futballpályán esetlegesen kialakuló „sártenger” ellen a tervek szerint szalma szétszórásával fognak védekezni.
A rendezvény ideje alatt mintegy 30 sátorban 200 politikai, közéleti, kulturális, tudományos vagy hitéleti előadás és számos neves előadó koncertje lesz hallható, illetve egyéb érdekességekkel is várják az érdeklődőket.
A rendezvény ideje alatt mintegy 30 sátorban 200 előadás és számos neves előadó koncertje lesz hallható
Fotó: Pinti Attila
Újdonságnak számít a Harminc éve szabadon sátor, ahol évfordulós, közéleti beszélgetéseket tartanak majd, hiszen Tusványos mellett a romániai rendszerváltozás harmincadik évfordulója is idén van. Zenei előadók tekintetében is arra törekedtek, hogy az elmúlt 30 év meghatározó fellépőit idén is felvonultassák, így színpadra lép majd többek között a Metropol Group, a Magashegyi Underground, a Quimby, Nagy Feró és a Beatrice, illetve Ákos is.
A minőségi kikapcsolódás mellett a szervezők terve szerint ez lesz az eddigi legkörnyezettudatosabb Tusványos, ehhez azonban a fesztiválozók pozitív hozzáállására is szükség van.
akik pedig ilyet használnak, egy lejjel olcsóbban juthatnak sörhöz. Ugyanakkor egy méternyi műanyag pohár összegyűjtéséért egy sör jár. Kristály reményét fejezte ki, hogy az Egy a tábor! mottóval startoló rendezvényen ismét rekordot döntenek majd a részvevők száma tekintetében, tehát sikerül átlépniük a tavaly jegyzett 75 ezer látogatót. A helyszínen egyébként ingyenes programfüzetet kérhetnek az érdeklődők, és a rendezvény weboldalán is megtalálható a részletes program.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
szóljon hozzá!