
Több közhivatalban, illetve a hatóságoknál is panaszt tett László Sándor Zsolt
Fotó: Barabás Ákos
Az önkormányzat által nemrég elfogadott szabályozás ellenére a felhagyott legelőkre hajtaná ki szarvasmarháit az október 1-je és május 1-je közötti időszakban egy székelyudvarhelyi állattartó, aki úgy véli, törvénytelen volt a képviselők döntése. Noha a gazda panaszt is emelt a vonatkozó határozat ellen, a polgármesteri hivatal munkatársai – szintén a törvényekre hivatkozva – kitartanak az álláspontjuk mellett.
2018. október 03., 09:022018. október 03., 09:02
Nem ért egyet a helyi önkormányzati határozatban elfogadott legeltetési szabályozással László Sándor Zsolt, aki egy szejkefürdői területen tartja szürkemarháit, ezért panaszt nyújtott be Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalánál, Hargita Megye Prefektusi Hivatalánál, a vadásztársulásnál, valamint a helyi és az állami rendőrségnél. Lapunkat felkeresve azt állította, hogy nem az európai uniós normáknak megfelelően fogalmazták meg a szabályrendszert, így jogtalanul korlátozzák őt munkájában.
Elsősorban az nem tetszik László Sándor Zsoltnak, hogy a helyileg elfogadott szabályok értelmében
Mint fogalmazott, ebben az időszakban pihen a természet, viszont rengeteg tápanyag kárba vész, amelyet hasznosítani kellene. Hozzátette, a törvények nem korlátozzák a legeltetést az említett időszakban, ugyanakkor ha a legelő állatok valamilyen kárt okoznak, azt a pásztornak kell megtérítenie. Kijelentette, ő október 1-jétől kihajtotta állatait a felhagyott területekre, hiszen amíg nem vizsgálják ki a panaszát, addig nem léphet érvénybe az új szabályozás.
Tehenek esetében május 1. és november 1., kecskék és juhok esetében pedig április 24. és november 25. között van a legeltetési időszak, ugyanakkor október 1-je előtt tilos elhagyni a legelőket – fejtette ki lapunknak Sándor Alpár, a polgármesteri hivatal mezőgazdasági irodájának vezetője. Közölte,
Rámutatott, az említett időszakok a 2016/80-as számú helyi határozatban voltak leszögezve a város tulajdonában lévő földekre vonatkozóan, és 2023-ig érvényesek.
A törvények értelmében a város adminisztratív területein elhelyezkedő legelőkre vonatkozóan is elkészítettek egy üzemtervet, amelyet idén hagytak jóvá a képviselők. Ebben a tervező szintén rövid legeltetési időszakot javasolt, a nyári hónapokra behatárolva a tevékenységet a területek jelenlegi állapotának megőrzése érdekében. Sándor indoklásában arra is kitért, hogy a 2006/407-es vadászati törvény szigorúan tiltja a legeltetést december 6-a és április 24-e között, kivéve ha a mezőgazdasági terület az állattartó birtokában van, vagy annak használatáról írásos megállapodást kötött a tulajdonossal.
Az új szabályozás értelmében ugyanakkor szigorúan tilos más természetes vagy jogi személy bármilyen jellegű területén legeltetni, amennyiben erről nem született olyan írásos megegyezés, amelyet a polgármesteri hivatal is láttamozott. „Ebből is látszik, hogy a szabályzaton belül is van megoldás a felvetett problémára. A mezőgazdasági iroda egyébként már nyomtatványt is készített az ilyen jellegű egyezségek megkötése érdekében, és már több gazda is igényelte a segítségünket” – mondta az irodavezető. Sándor Alpár hangsúlyozta,
Volt, akinek kora ősszel rámentek a földjére az állatok, így nem tudta betakarítani a sarjút, másoknak nem lett elegendő szénájuk, mert késő tavaszig használták a területüket. „Mindezek mellett a tulajdonosok adót fizetnek területeikre, így joguk van eldönteni, hogy odaengednek-e bárkit is legeltetni. Nem utolsósorban a tulajdonjog iránti tisztelet is érvényesül az augusztusban elfogadott szabályozás által” – fogalmazott.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
szóljon hozzá!