
Színes a kirakat is
Fotó: Haáz Vince
Több száz kilónyi ruha, cipő és játékadomány gyűlt össze egy hónap alatt a marosvásárhelyi adományboltban, és egyre többen választanak onnan használt, de jó minőségű termékeket. A kezdeményezők a mélyszegénységben élő gyerekek oktatására és ivóvíz biztosítására is használják a bevételeket.
2024. július 21., 16:322024. július 21., 16:32
Külföldi mintára nyitotta meg a Divers Egyesület egy hónappal ezelőtt Marosvásárhelyen az adományboltot, felismerve, hogy így is lehet segíteni a rászorulókon. Az alapelképzelés az, hogy bárki beviheti ide a jó állapotban levő, használt ruhákat, cipőket, játékokat, kisebb használati tárgyakat.
A válogatás után ezeket kiteszik a boltba, de az árát nem tüntetik fel. A betérők válogathatnak közülük és el is vihetik, adományért. Egy hónappal a nyitás után a tapasztalatokra voltunk kíváncsiak.
Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke a Székelyhonnak elmondta, elégedett azzal, ahogy az első hónapban az adománybolt működött.
Megtudtuk, hogy akiknek nincs lehetősége adományt hagyni, azok jelképes összeget, például egy lejt hagytak az elvitt dolgokért. Egy perselybe kell tenni az adományokat, senki nem nézi, hogy ki mennyit hagy a jó minőségű termékekért, lehetősége és szíve szerint ad mindenki.
Koreck Mária, az egyik ötletgazda
Fotó: Haáz Vince
A begyűlt összegből már az első hónapban fedezni tudták a bolt fenntartásának költségeit és törleszteni a négy órával alkalmazott személy fizetését. Mint megtudtuk, a bolt délután is nyitva van, de akkor önkéntesek fogadják a betérőket. Fontos tudnivaló, hogy mivel az elmúlt időszakban a Divers Egyesület székházában több mint ötszáz kilogrammnyi ruha és más más jellegű termék gyűlt fel, ezért
Hiszen ezeket szét kell válogatni, a télieket félretenni, a nyáriakat és őszieket pedig rendre ki kell állítani az adományboltba. Aki kisebb, egy-egy zacskónyi ruhát szeretne bevinni a boltba, az továbbra is megteheti.
Koreck Mária kérdésünkre elmondta, hogy a behozott adományok egy részét eljuttatják azoknak a családoknak, akiket rendszeresen segítenek.
Ilyen a Marosból hozott víz. Mire használható:
Fotó: Haáz Vince
Mint ismert, a Divers Egyesület működtet egy oktatási központot: a marosvásárhelyi Băneasa utcában mélyszegénységben élő gyerekekkel foglalkoznak. Azonkívül a Maros parton, tákolt otthonokban élő családokat ivóvízzel támogatják. Ide, mint az illetékes elmondta, hetente 11 nagycsaládnak visznek száz-száz liter ivóvizet.
„A napokban valaki egy nagyon jó állapotban levő gyerekbiciklit adományozott, azt külön is meghirdettem, és az azért kapott adományt ivóvízre költjük. De egy etetőszték is így talált gazdára.
– magyarázta a Divers Egyesület elnöke.
A gyermekkerékpárért kapott összegből ivóvizet visznek a nyomortanyára
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi Forradalom utca 4. szám alatti Charity butik nevű adománybolt, ahova bevinni és elvinni is lehet használt, jó minőségű dolgokat, hétfőn, szerdán és pénteken 10-18 óra között, kedden és csütörtökön 10-14 óra között tart nyitva.
A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.
Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
szóljon hozzá!