Egy hét múlva kapnak kulcsot az ANL-lakások bérlői

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Miután a gyergyószentmiklósi tanács elfogadta az ifjúsági lakások elosztásának végleges összeállítását, pénteken megbeszélésre hívták a bérlőket. A tanácsteremben összegyűltek újabb okiratokat kellett benyújtsanak, a lakásokra való jogosultságuk igazolása végett.

Pethő Melánia

2010. június 04., 17:342010. június 04., 17:34

2010. július 06., 15:452010. július 06., 15:45

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A lakók a törvény értelmében meg kell erősítsék azokat a kitéteket, amelyek bizonyítják az ifjúsági lakáshoz való jogosultságukat. Ismét okiratokkal kellett bizonyítsák gyergyói munkahelyüket, azt, hogy 35 éven aluliak, illetve azt, hogy nem rendelkeznek saját lakással. Aki pénteken nem adta le a papírokat, azok június 9-ig még megtehetik. Ez az utolsó lépés a bérleti szerződések aláírása előtt, amire előreláthatóan jövő pénteken fog sor kerülni. Az aláírás után kapják kézhez a lakáskulcsokat a bérlők – közölte Pálfy Csaba, az ANL-lakások adminisztrátora.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia


A megbeszélésen összegyülteket arról is tájékoztatták, hogy a lakbérek összege változott a kiközölt értékekhez képest. A szorzót növelte az, hogy a tömbházak Gyergyószentmiklós municípium központi zónájában vannak. Így a garzonlakásokra négyzetmétertől függően 105 lejtől 109 lejig terjedő összeget kell majd fizetni, a kétszobás lakásokra pedig 150 és 155 lej közötti összeget.

Beköltözés előtt még terhelik költségek a lakókat, hisz a különböző szolgáltatásokért mind szerződést kell kötni, esetenként bekötési díjat kell fizetni. A jelen állás szerint a villanyáram bevezetési költségei a lakókat terheli, lakásonként ez 600 lej körüli összeg lesz. A fűtés- és melegvízszolgáltatást a tömbházakban lévő gázas kazánok látják el, a Hargita Gáz Rt.-vel a polgármesteri hivatal köt szerződést, de ha valamely bérlő igényelni fogja, hogy főzőkályhájába is bevezettesse a fűtőanyagot, kérésével a gázszolgáltató vállalathoz kell forduljon.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A tömbházban mindössze egy 500 literes tartály látja majd el a lakásokat melegvízzel és fűtéssel, a kis űrtartalmú tartály miatt adódhatnak majd kellemetlenségei a lakóknak. A városi közüzemekkel is meg kell kössék a szerződéseket, a GO Rt.-nek víz-, csatorna- és szemétdíjat fognak majd fizetni.

A bérleti szerződések 5 évig lesznek érvényesek, és évente hosszabbítódnak. Ha időközben valaki betölti a 35 évet, a házbér értéke számára növekedni fog. A lakásokat egy év bérlés után lehet majd mevásárolni, 407 euró négyzetmétenkénti áron.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
2026. november 03., kedd

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
2026. november 03., kedd

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák

November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.

Évszakok találkozása a Hargitán
Évszakok találkozása a Hargitán
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

2026. november 03., kedd

Ingyen kiválthatók lesznek a gyógyszertárakban az inzulinpumpák

Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.

Ingyen kiválthatók lesznek a gyógyszertárakban az inzulinpumpák
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Ártatlannak vallotta magát Călin Georgescu, nem akar többé megjelenni a bíróságon

Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.

Ártatlannak vallotta magát Călin Georgescu, nem akar többé megjelenni a bíróságon
2026. november 03., kedd

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén

Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén
2026. november 03., kedd

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció

Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció
Hirdetés