Egy évre az utca másik felére költözött a homoródszentmártoni polgármesteri hivatal

Lényegében csak az utca másik felére költözött át a szentmártoni hivatal •  Fotó: László Ildikó

Lényegében csak az utca másik felére költözött át a szentmártoni hivatal

Fotó: László Ildikó

Elkezdték a Homoródszentmárton Polgármesteri Hivatalának helyet adó létesítmény felújítását és kibővítését, ezért az intézmény munkatársai ideiglenesen átköltöztek a helyi kultúrotthonba. Egy évet fognak tartani a munkálatok, amely során egyebek mellett új szintet építenek a községházára.

Fülöp-Székely Botond

2024. augusztus 08., 10:292024. augusztus 08., 10:29

Több irodára van szükség, ugyanakkor energetikai szempontból sem megfelelő a homoródszentmártoni községháza, ezért is döntötte el a helyi önkormányzat, hogy újítani, bővíteni fogják az épületet.

A beruházás egyik legfontosabb része, hogy megszüntessék a létesítmény falainak salétromosodását – jelezte a Székelyhonnak Jakab Attila, a község polgármestere.

Lényeges ugyanakkor a falak (külső) szigetelése, a festés, a vakolás, a padlózat rendbetétele, valamint a villamoshálózat cseréje is. Emellett még a fűtésrendszert is modernizálják.

A projekt másik részeként egy félemeletet is építenek, ahol négy iroda és egy tárgyaló kap majd helyet. Megújul a tetőzet is, ahová napelemeket helyeznek el.

Pénzt kell előteremtsenek

675 ezer lejt nyert helyi önkormányzat az országos helyreállítási terv programban (PNRR), amiből az energetikai szempontból fontos felújítási munkákat finanszírozhatják. Ezenkívül azonban további kétmillió lejre lesz szükségük az újabb emelet megépítéséhez.

Idézet
Valóban kis támogatást kaptunk terveink megvalósítására, ám örülünk, hogy ennyi is van, hiszen elengedhetetlen a hivatal épületének átalakítása”

– magyarázta Jakab Attila polgármester. Rámutatott, hogy egyebek mellett

más projektek önrészéből sikerült annyi pénzt megspórolniuk, hogy 1,3 millió lejjel már rendelkeznek, a többi pénzt viszont még elő kell teremteni.

Mint megtudtuk: bár egyes szolgáltatók hozzáállása miatt nagyon elhúzódott az irodák és a személyzet átköltöztetése a helyi kultúrotthonba, mostanra ez is megtörtént. Már el is kezdődött a hivatal tetőzetének elbontása. Abban bíznak, hogy jövő év őszén befejeződik az építkezés, így akkor visszaköltözhetnek eredeti székhelyükre.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Elhalasztották a második deficitcsökkentő csomag elfogadását

A koalíciós pártok szerdai ülésükön úgy döntöttek, hogy a második reformcsomagot a költségvetés-kiigazítás után, augusztus folyamán fogadják el – nyilatkozták az Agerpresnek politikai források.

Elhalasztották a második deficitcsökkentő csomag elfogadását
2025. július 30., szerda

Holtan találták meg a kiskorú bántalmazásával gyanúsított férfit

Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui (Frumușeni) gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.

Holtan találták meg a kiskorú bántalmazásával gyanúsított férfit
2025. július 30., szerda

Szegény betegektől vették meg olcsón az ingyenesen felírt gyógyszert, majd jó áron adták tovább

Ártámogatott és térítésmentes, eredeti áron viszont nagyon drága gyógyszerekkel üzérkedő, orvosokat és gyógyszerészeket is magában foglaló szervezett bűnözői csoport tagjaira csaptak le szerdán a hatóságok Romániában.

Szegény betegektől vették meg olcsón az ingyenesen felírt gyógyszert, majd jó áron adták tovább
2025. július 30., szerda

Székelyföldön is károkat okozott a szélsőséges időjárás

Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – tájékoztatott szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Székelyföldön is károkat okozott a szélsőséges időjárás
2025. július 30., szerda

Délre vonulnak Székelyföldről az esőfelhők

Már nem szerepel Székelyföld az Országos Meteorológiai Szolgálat következő figyelmeztető előrejelzésében, amelyből kiderül, hogy déli irányba tolódnak az esőfelhők.

Délre vonulnak Székelyföldről az esőfelhők
2025. július 30., szerda

Nyakig sárosan a romok között

Két napja tűzoltók, csendőrök, hegyimentők, pilóták, rendőrök és a helyi hatóságok képviselői megszakítás nélkül dolgoznak, hogy segítsék az árvíz sújtotta közösségeket Moldvában.

Nyakig sárosan a romok között
Nyakig sárosan a romok között
2025. július 30., szerda

Nyakig sárosan a romok között

2025. július 30., szerda

Árvízvédelmi készültség van, már szivattyúzni kellett egy háztartásból a vizet Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy ház udvarát és alagsorát is víz öntötte el Székelyudvarhelyen szerdán reggelre.

Árvízvédelmi készültség van, már szivattyúzni kellett egy háztartásból a vizet Székelyudvarhelyen – frissítve
2025. július 29., kedd

Elmarad a szerdától tervezett általános sztrájk a polgármesteri hivatalokban

Legfontosabb követeléseire ígéretet kapott a kormány képviselőitől az önkormányzati alkalmazottak szakszervezete kedden délután. Átmenetileg felfüggesztették a tiltakozást, így nem bénul le szerdától a helyi közigazgatás egy része.

Elmarad a szerdától tervezett általános sztrájk a polgármesteri hivatalokban
2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy 67 éves nőt

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy 67 éves nőt
2025. július 29., kedd

CSM: alkotmányellenesek a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervezetei

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei alkotmányellenesek.

CSM: alkotmányellenesek a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervezetei