
Ezer évvel tromfolnak rá a székelyföldi románok az RMDSZ Ezer év Erdélyben, száz év Romániában mottójú kezdeményezésére.
2018. január 21., 20:212018. január 21., 20:21
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának égisze alatt működő Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ projektje keretében nem kevesebb mint ezer évvel tromfol rá az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában elnevezésű RMDSZ-es programsorozatra.
A magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült Ioan Lăcătuşu, a központ igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a tizenkét román személyiség, akik a naptárban szerepelnek Hargita és Kovászna megyei településeken születtek, és nagy szerepük volt az egyesülés előkészítésében és megvalósításában. Szerinte még mindig vannak előítéletek, miszerint az országnak ez a része – melyről sokan azt hiszik, hogy csak magyarok lakják – nem járult hozzá a száz évvel ezelőtti eseményekhez.
– fogalmazott Lăcătuşu.
A Kovászna megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó megyei művelődési központ nemrég kiadott egy falinaptárt, amely tizenkét, többségében magyar nemzetiségű személyiséget sorakoztat fel, akik hozzájárultak a magyar-román kapcsolatok elmélyítéséhez. A naptár a Kovászna megyei, valamint a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által kezdeményezett programsorozat része, amelynek révén a centenáriumot magyar szemszögből közelítik meg, felmutatva azokat a magyarokat, akik az elmúlt száz évben hozzájárultak Románia szellemi és anyagi gyarapodásához. Az RMDSZ ugyanakkor már korábban meghirdette az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában elnevezésű programsorozatát, amellyel az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére készülnek. Kelemen Hunor, a szövetség elnöke nemrég hangsúlyozta: azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
1 hozzászólás