
Hosszú hónapokon át fogadta ez az értesítés a jogosultakat
Fotó: Gecse Noémi
Egy éves kiesés után ismét hozzájuthatnak az ingyenes tejporhoz a Hargita megyei jogosultak. Az egészségügyi igazgatóság egy évre szükséges adagot vásárolt meg, a szétosztás azonban a polgármesteri hivatalok feladata. Azokon a településeken, amelyek önkormányzatai megkötötték a szerződést az igazgatósággal, az igénylők már ebben a hónapban kiválthatják a terméket.
2017. szeptember 27., 09:512017. szeptember 27., 09:51
Nincsen tejpor – ez az értesítés állt egy évig a tejporosztás csíkszeredai helyszínének ablakán. Ez azonban rövidesen megváltozik, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság ugyanis arról értesítette a szociális konyha vezetőjét, Antal Terézt, hogy sikerült újabb adagokat vásárolniuk, így a jogosultak még ebben a hónapban hozzájuthatnak a tejporhoz.
A szolgáltatás akadozásának két oka volt: pénzhiány, illetve problémák a közbeszerzési eljárással – mutatott rá megkeresésünkre Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője. Mint mondta, újabban azt a megoldást alkalmazza az egészségügyi minisztérium, hogy kiutalja a tejpor vásárlására szánt összeget a megyei egészségügyi igazgatóságoknak, így utóbbi feladata a termék megvásárlása.
„Ez a jobb megoldás, mert így biztos, hogy amennyiben pénz kapunk rá, rövid időn belül meg is tudjuk vásárolni a tejport. Ebben az évben 100 ezer lejt kértünk tejporvásárlásra a minisztériumtól, és végül augusztusban ebből 88 ezer lejt meg is kaptunk. Az említett összegre sikerült megvásárolni a terméket,
A megvásárolt tejport a mélyhűtőkamráinkban tároljuk, és jelenleg a szerződéskötések vannak folyamatban a polgármesteri hivatalokkal. A tejpor kiosztása ugyanis szerződéses alapon működik, és csak úgy szállíthatják el tőlünk az egyes adagokat az önkormányzatok, amennyiben vállalják, hogy megfelelően tárolják, és szétosztják a jogosultaknak. Utóbbiak listáját a helyi háziorvosok állítják össze, ezt benyújtják hozzánk, és ez alapján tudjuk követni, hogy melyik településen hány igénylő van” – magyarázta az igazgató.
A tejpor megfelelő tárolása azonban általában problémát jelent az önkormányzatok számára, ezért az egészségügyi igazgatóság arra kérte a háziorvosokat, hogy a jogosultak telefonszámos listáját juttassák el a polgármesteri hivataloknak is. Ez azért fontos, mert
Tar Gyöngyi hozzátette, az önkormányzatok egy részével már megkötötték a szerződést, de olyanok is vannak, amelyek még nem jelentkeztek. Az igazgató továbbá kihangsúlyozta, csak azok a gyerekek kell tejport kapjanak, akik nem fejlődnek kellőképpen az anyatejtől. Ezt azonban minimálisra kell szorítani, az egészségügyi igazgatóság arra bátorítja a családokat, hogy amennyiben lehetséges, anyatejen nevelkedjenek a gyerekek.
A szakember szerint
A tejport recept alapján adják, de fontos megjegyezni, hogy a recept csak arra a hónapra érvényes, amikor kiírták, visszamenőleg nem lehet kiváltani. Azokon a településeken tehát, amelyek érvényes szerződéssel rendelkeznek, már ebben a hónapban elkezdődik a tejpor szétosztása. A csíkszeredai önkormányzat és az igazgatóság között éppen folyamatban van a szerződéskötés, már csak az aláírásra várnak, ami azt jelenti, hogy napokon belül kiválthatják a tejport az igénylők a szociális konyhán – tudtuk meg Bíró Edittől, a csíkszeredai városháza szociális osztályának vezetőjétől.
Elhúzódó probléma
Hargita megyének tavaly 58 ezer lej volt előirányozva tejporra az egészségügyi minisztérium által. A megyei egészségügyi igazgatóság meg is vásárolta a készítményt a teljes összegre, ám a vártnál jóval több igénylő miatt a felvásárolt tejpor már szeptemberben elfogyott. A probléma megoldásának érdekében az egészségügyi igazgatóság már tavaly szeptember 5-én jelezte a minisztériumnak, hogy szükségünk lenne további adagokra, ám választ nem kaptak, a probléma pedig elhúzódott.
A megoldásra egy évet kellett várni, ami komoly anyagi nehézséget okozott a jogosult csecsemők családjainak, hiszen egy csíkszeredai édesanya elmondása szerint a termék megvásárlása havi 100 lejbe kerül. Az előírások értelmében egyébként az újszülöttek négy kategóriája jogosult a tejporra.
Az A-kategória azokra vonatkozik, akiknél ellenjavallott a szoptatás különböző okok miatt (például az anya gyógyszeres kezelés alatt áll; alkohol vagy kábítószer problémákkal küzd; HIV-fertőzött). A B-kategória azokra vonatkozik, akiknél az újszülött nem fejlődik megfelelően. A C-kategória az elhelyezett gyerekekre vonatkozik, a D pedig az anya elhalálozása esetén lép érvénybe. Hargita megyében a legtöbb tejporra jogosult csecsemő a második, azaz a B-kategóriába tartozik.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
szóljon hozzá!