
Fotó: Kristó Róbert
„Megszorításokkal tűzdelt, nehéz évünk volt, de a mostoha körülmények ellenére is tettük a dolgunkat” – jellemezte röviden az elmúlt évet Dan Iamandi, a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség parancsnoka.
2011. január 19., 16:452011. január 19., 16:45
2011. január 19., 18:282011. január 19., 18:28
Mint elmondta, a bércsökkentések miatt öt alkalmazottuk nyújtotta be felmondását, a külföldi munkát választva. A szerencsének köszönhető – mesélte –, hogy nem árnyékolta be évüket egy tragikus esemény. Az egyik altisztjük ugyanis családi problémák miatt, szolgálati idő alatt, szolgálati fegyverével próbált öngyilkosságot elkövetni, ezt végül sikerült megakadályozni. A férfit azóta tartalékba helyezték.
A csendőrségnél jelenleg is vannak betöltetlen állások, ez elsősorban Csíkszeredára és Székelyudvarhelyre jellemző. A parancsnok szavaiból ugyanakkor az is kiderül, nem rózsás a helyzet a felügyelőség felszereltségét illetően. „Két olyan ARO-nk van, amelyet már hét éve selejtezni kellett volna, és a felügyelőség három Daciája sem a legújabb. Nagy örömünkre két terepjárót kaptunk a héten a határőrségtől, többre nem is számíthatunk” – mondta Iamandi.
Románia legkisebb lakosságú megyeszékhelyének újonc magyar csapataként a román közegtől gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk – nyilatkozta sommásan az elmúlt idény kapcsán Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke. Interjú egy emlékezetes idényről.
Útlezárások lesznek a hétvégén a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején, ahová több százezer zarándokot várnak. A szervezők azt kérik, hogy lehetőleg gyalogosan közelítsék meg a csíksomlyói nyerget. A teljes programot és egyéb tudnivalókat is megosztottak.
Különjáratok indításával és ideiglenes menetrenddel segítik a közlekedést a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején.
Méltánytalannak és igazságtalannak tartja egy csíkszeredai szülő, hogy két középiskola által szervezett képességfelmérő vizsga ugyanarra az időpontra esik, így nyolcadikos gyermeke hátrányos helyzetbe kerül a felvételinél.
A visszafogottabb költségvetés az útkarbantartásra elkülönített kereten is érződik Csíkszeredában: a tavalyinál kisebb összegből, és megemelkedett költségekkel kell dolgozni, de így is több fontos munkálat elvégzését tervezik.
Megemlékezést tartottak szombat este Csíkszereda főterén a tíz éve felavatott Márton Áron-szoborcsoportnál. Az ünnepséget a püspök születésének 130. évfordulója és az is indokolta, hogy a román parlament a 2026-os évet Márton Áron-emlékévvé nyilvánította.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Munkagépek jelentek meg a csíkszeredai Suta-tónál, amelynek gátjánál már dolgoznak. A helyreállítással nemrég megbízott kivitelező átvette a terepet, és mint ígérte, megfelelő felszereltséggel és alkalmazotti létszámmal végzi a feladatot.
Egyelőre nem lehet a 24Pay alkalmazással buszjegyet, parkolójegyet vagy parkolóbérletet vásárolni a Csíki Trans rendszerében.
Noha része a városfejlesztési stratégiának, és évekkel ezelőtt egy helyszín is felmerült, Csíkszeredában egyelőre nincs szükség olyan parkolókra, ahol a városba érkezők autóikat leparkolják, és tömegközlekedéssel utaznak tovább.
szóljon hozzá!