
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Ligia Deca oktatási miniszter kedd este felszólította a tanárokat, hogy szerdán, a figyelmeztető sztrájk idején ne hagyják felügyelet nélkül a diákokat.
2023. május 17., 09:162023. május 17., 09:16
A Digi 24-nek nyilatkozó Deca kijelentette, a pedagógusoknak amúgy is az iskolában kell lenniük a figyelmeztető sztrájk idején, és
„Arra kérem a tanárokat, akikről tudom, hogy rendkívül felelősségteljesek és fontos nekik a gyerekek jóléte, hogy a már meghirdetett figyelmeztető sztrájk feladása nélkül felügyeljék a diákokat.
– idézi az Agerpres országos hírügynökség Ligia Deca tanügyminisztert.
A tanügyi szakszervezetek által jövő hétre beharangozott általános sztrájkkal kapcsolatban az oktatási miniszter reményét fejezte ki, hogy a tiltakozásnak ez a formája végül nem valósul meg, és ennek érdekében szerdán újabb megbeszélést tart a szakszervezeti vezetőkkel, a kollektív munkaszerződésről fognak egyeztetni.

Figyelmeztető sztrájkot tartanak szerdán a közoktatásban dolgozó pedagógusok, 11 és 13 óra között nem tartják meg az órákat – jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a három szakszervezeti szövetség képviselői.
„Én még mindig remélem, hogy nem kerül sor az általános sztrájk kirobbantására. Mi május 9-én már tárgyaltunk a szakszervezeti vezetőkkel.
– nyilatkozta Deca. Hozzátette, remélhetőleg a következő napokban a munkaügyi és a pénzügyi minisztérium, a kormány képviselőivel is egyeztetni tudnak a szakszervezetek a bérekre vonatkozó követelményeikről. Bízik benne, hogy mind a szakszervezeti szövetségek, mind a kormány felelősségteljesen áll a dolgokhoz, hogy „megállapodjanak, és ésszerű, tisztességes megoldást találjanak a tanárok követeléseire”, hogy az iskolai évet le lehessen zárni – mondta még a tanügyminiszter.
Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.
Az 51 éves Ionela Tudor jelenleg a bukaresti ítélőtábla közigazgatási perekkel foglalkozó osztályát vezeti, illetve az intézmény alelnöki tisztségét is betölti.
Alsósófalva lesz a házigazdája idén a XXXIV. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatónak. A rangos megyei rendezvény évről évre a hagyományőrzés, és a közösségi összetartozás ünnepe.
A Szeben megyei Kürpöd (Chirpăr) település melletti patakba esett és meghalt hétfőn egy testvérpár, egy 6 éves kislány és egy 9 éves fiú.
Összesen 16 jogosítványt függesztettek fel, ugyanakkor 366 esetben szabtak ki büntetést gyorshajtókra az elmúlt héten – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A 2025–2026-os tanévre járó összesen 310,2 millió lej tanszertámogatást töltöttek fel a szociális elektronikus kártyákra – tájékoztatott hétfőn az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium.
Országszerte felmelegedés várható a következő napokban, a jövő hét közepétől azonban ismét lehűl az idő; csapadékra a jövő héten lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat február 2. és 15. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Az Eurostat hétfőn közzétett adatai szerint 2024-ben az Európai Unió lakosságának csaknem egytizede (9,2 százalék) szembesült azzal a problémával, hogy nem tudta a komfortszintjének megfelelőre fűteni az otthonát.
Hétfőtől iható a csapvíz a Henri Coandă nemzetközi repülőtéren – tájékoztatott a Bukaresti Repülőtér-üzemeltető Vállalat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn sárga jelzésű riasztást adott ki rendkívül alacsony hőmérsékletek és fagy miatt. A figyelmeztető előrejelzés kedd reggelig érvényes az ország több mint felében.
szóljon hozzá!