
Népszerű Bukarestben az Ozosep. A két nap alatt 4-5000 látogató fordul meg
Fotó: Ozosep/Facebook
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság kezdeményezésére és szervezésében több mint két éve tartanak székely termékeket felvonultató vásárt Bukarestben. A többnyire havi rendszerességgel megtartott, magyarul Az a szép, románul Ozosep elnevezésű rendezvény nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében.
2017. március 29., 18:032017. március 29., 18:03
Az első vásárt 2014 novemberében tartották a Balassi Intézet – Magyar Kulturális Központ udvarán. „A frissen megalakult bukaresti RMKT-nak az egyik gyűlésén egy kollégánk vetette fel az ötletet, hogy Székelyföldről elszármazott, Bukarestben élő közgazdászokként, valamilyen módon hozzá kellene járulnunk az otthoni régió fejlődéséhez.
Úgy gondoltuk, hogy ez azért is jó ötlet, mert a így a pénz nem itthon egyik zsebből vándorol a másikba, hanem a külső tőke bevonása hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez. Mi sem akartuk a világot megváltani, de úgy gondoltuk, hogy a lehetőségeinket kihasználva tudunk segíteni ebben. A vásár ötletét először sok kollégánk közül is szkeptikusan fogadta, mivel a szakmai szervezet tevékenységébe kellett beilleszteni a vásárszervezést mint plusz feladatot, másrészt felvetődött a kérdés, hogy kinek lesz ideje, energiája szabadidejében ezzel foglalkozni. Mert ha valamit szervezünk, azt rendszeresen és rendesen meg kell csinálni. Aztán mégis egy lelkes csapat állt össze, és meg is szerveztük az első vásárt. Szerencsénkre mellénk állt Hargita Megye Tanácsa és az akkori megyei agrárkamara is” – mesélte Juhász-Borsa Orsolya, az RMKT bukaresti szervezetének alelnöke, a vásár egyik alapítója.
Fotó: Ozosep/Facebook
Gasztro-kulturális eseményként indították, és most is igyekeznek ezt a vonalat megtartani, de nem csak a székelyföldi gasztronómiát népszerűsítik, hanem mindig szerveznek különböző kulturális programokat és ezzel is színesítik a vásárt. Zenekarokat hívnak, mindig van kézműves foglalkozás gyerekeknek, volt már román és magyar borok kóstolója stb. Az utóbbi egy évben a Cărturești könyvesbolt udvarán, a Verona-kertben tartották a rendezvényt, ahol megsokszorozódott a látogatók száma.
Fotó: Ozosep/Facebook
Juhász-Borsa Orsolya elmondta, általában 25-30 kistermelő vesz részt Hargita, Kovászna és Maros megyéből, nagyrészt Székely Termék logó alatt gyártó termelők.
Minden alkalommal főzünk gulyást a látogatóknak. Volt egy időszak, amikor minden alkalommal más szakácsot hívtunk, mivel a gulyás különleges étel, ahány ház, annyiféle recept szerint készül, és így a látogatók megkóstolhatták több variációját is. Az utóbbi két alkalommal székely hot-dogot is készítettünk. Ez az ismert hotdog újragondolt, természetes és ízletes alapanyagokból készült változata. Mindent Székelyföldről vásárolnak hozzá: csíki kifli, kézműves kolbász, minden alapanyag székely, különböző otthoni feltétekkel, szószokkal. Reméljük, hogy hamarosan a csíki termékvásáron is be tudjuk mutatni. A bukaresti vásár látogatóinak nagyon ízlett.”
Fotó: Ozosep/Facebook
Eddig tizenhét alkalommal tartottak vásárt, amelyen
Az Ozosep-et próbálják havi rendszerességgel megszervezni, nyáron a nagy meleg miatt szokott elmaradni. A szervező rámutatott, van versengés a gazdák között, hogy ki menjen éppen, de mindenképp prioritást élveznek azok, akik az első perctől kitartottak a szervezők mellett. De amikor van egy-egy új termékkategória, vagy valamelyik termelő nem tud jönni, akkor mindig hívnak újakat. Az egyetlen kritérium az, hogy minőségi termékei legyenek.
Fotó: Ozosep/Facebook
„Rendkívüli, hogy jönnek a kistermelők és minőséget nyújtanak, jókat esznek itt a látogatók, és mindenki örül egymásnak, de sokkal komplexebb ez a projekt. Gyakran fordult elő, hogy itt történt az első találkozás egy román és egy magyar ember között. Olyanok jöttek a vásárba, akik elmondták, hogy a magyarokról rossz véleményük volt korábban, de ez a vásáron megváltozott. A bukaresti románok, akik eljönnek, összebarátkoznak a termelőkkel és sok esetben eljönnek Székelyföldre kirándulni, és a székelyföldi termelők is egyre jobban beszélik a román nyelvet. A termelők is egyre igényesebb standokkal, csomagolásokkal és termékekkel jönnek a vásárba. Gyakran érkeznek külföldiek is, akik itt dolgoznak Bukarestben, és ők is hozzák a gyerekeiket foglalkozásra. Emlékszem egyszer egy színes bőrű, egy magyar és egy román gyerek ült egymás mellett, kérdezte a román gyerek az anyukájától, hogy a többiek milyen nyelven beszélnek. Valószínű, hogy először találkozott ez a kisgyerek az interkulturalitással. Vannak ilyen hozzáadott értékei is ennek a vásárnak azon túl, hogy külső tőkét vonz be a székelyföldi régióba.”
A szervező kiemelte, folyamatosan érdeklődnek úgy a magyarok, mint a románok arról, hogy mikor lesz a következő Ozosep.
„Jönnek, a gyerekek beülnek a gyerekfoglalkozásokra, a szülők szétnéznek, megkóstolják a termékeket, együtt ebédelnek, megisznak egy pohár pálinkát, meghallgatnak egy koncertet és este hazamennek. Sokan vannak, akik reggel bejönnek és este hazamennek, például Mitica Popescu, ismert román színész minden alkalommal eljön a feleségével. De volt, hogy székelyföldi zenekarnak volt lehetősége bemutatkozni és ezt követően sikerült más nagyobb eseményekre is meghívást kapniuk. Ilyen például a One More Minute borszéki együttes, amely zenélt nálunk néhány alkalommal, és itt hallotta őket valaki zenélni és kezdték hívni őket több helyre.
– összegzett Juhász-Borsa Orsolya. A legközelebbi Ozosép vásár május végén lesz, ezúttal ismét a Balassi Intézet kertjében, a magyar napok keretében.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
szóljon hozzá!