
Képünk illusztráció
Fotó: Orbán Orsolya
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
2026. január 13., 20:412026. január 13., 20:41
Az Antena 3-nak nyilatkozó tárcavezető elmondta, hogy jelenleg zajlik a minisztériumokban a jövő évi költségvetés előkészítése, és szerdán lesz egy tanácskozás is erről a kormánypalotában. Csakhogy
Rogobete rámutatott: az egészségügyi dolgozók bérezése – különösen az ügyeletek díjazása – már most sem éri el a 2026-ra előírt szintet, miközben számos kórházban munkaerőhiány van, és az orvosok a szükségesnél több ügyeletet vállalnak.
– fogalmazott a miniszter az Agerpres szemléje szerint.
A miniszter szerint az egészségügyben legfeljebb
Mint mondta, az ágazatban már korábban is több milliárd lejt sikerült megtakarítani, és ebből a pénzből a rendszer működőképesség javítanának.
Rogobete elmondta, hogy még nem tárgyalt a kérdésről a kormányfővel, és a végső döntések a költségvetésről szóló egyeztetések után születnek meg. Hozzátette, hogy csak ezt követően derül ki, hogy milyen mértékű lesz idén az egészségügy finanszírozása.
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Ismét drón hatolt be a román légtérbe. Egy F-16-os vadászgép pilótája iktatta ki a célpontot.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
szóljon hozzá!