Hirdetés
Hirdetés

Egész Kovászna megye területén csökkenteni kell a vaddisznó-állományt

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Cáfolja a miniszter, hogy betiltották a román disznóhúsexportot a sertéspestis miatt. Közben Kovászna megye prefektusa bejelentette, Barót környékét felügyeleti zónának nyilvánították, korlátozó intézkedéseket vezettek be, és 13 kilométeres sugarú körben elrendelték minden vaddisznó kilövését.

Bíró Blanka

2019. október 29., 09:112019. október 29., 09:11

A Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság nem kapott hivatalos értesítést arról, miként kell értelmezni az Európai Bizottság (EB) román húsexportra vonatkozó döntését – mondta el megkeresésünkre Sikó Barabási Sándor, az igazgatóság vezetője.

Rámutatott, tulajdonképpen érdemben nem sok változik, hiszen

azokból a megyékből, ahol igazoltan megjelent az elmúlt két évben az afrikai sertéspestis, eddig sem lehetett külföldre szállítani, eladni disznót vagy disznóhúst.

Az EB döntése annyit változtathat a helyzeten, hogy az egész országra kiterjeszti a tiltást, ám így is csak öt-hat megye fertőzésmentes, hosszú távon ezek sem kerülhetik el a vírus megjelenését. Ugyanakkor Petre Daea ügyvivő mezőgazdasági miniszter a hétvégén kijelentette, jóllehet az országon belül számos megszorító intézkedés van érvényben az afrikai sertéspestis miatt, az Európai Bizottság nem hozott olyan döntést, amely megtiltaná a román sertéshúsexportot. A tárcavezető elmondta, szoros kapcsolatot tart Vytenis Andriukaitisszal, az Európai Bizottság egészségügyi és élelmiszer-biztonsági biztosával, akivel valóban beszéltek a sertéspestisről, és ő azt kérte, hogy „korrekt elemzést” végezzenek a romániai helyzettel kapcsolatban. Petre Daea közölte:

a sertéshúsexport betiltásáról szárnya kapott hírek a Brüsszelből érkezett adatok „helytelen értelmezéséből” erednek.

Hirdetés

Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, Barót környékét felügyeleti zónának nyilvánították, korlátozó intézkedéseket vezettek be, és 13 kilométeres sugarú körben

elrendelték minden vaddisznó kilövését, sőt a medve kivételével a ragadozókat is kilövik, hogy megállítsák a fertőzés terjedését.

Egész Kovászna megye területén csökkenteni kell a vaddisznó-állományt, két négyzetkilométeren nem lehet egy vaddisznónál több.

Idézet
Kidolgoztunk egy akciótervet, ha ezt mindenki betartja, megállíthatjuk a fertőzés terjedését

– szögezte le a prefektus.

Sikó Barabási Sándor főállatorvos elmondta, eddig három elhullott vaddisznónál mutatták ki a vírus jelenlétét, még másik három elpusztult állatnál egyértelműek voltak a tünetek, de még várják a laboratóriumi vizsgálat eredményét.

A fertőzött területen a becslések szerint legalább 300 vaddisznót kell kilőni, vészhelyzetben nem kell figyelembe venni a vadászati kvótát.

Minden állattól laboratóriumi mintát vesznek, majd helyben elföldelik a tetemeket. A vadászok pénzbeli támogatást kapnak minden kilőtt vaddisznó után. A főállatorvos kifejtette, a legutolsó fertőzés kimutatásának időpontjától számítva két éven keresztül vannak érvényben a szigorítások, tehát ebben az időszakban a fertőzött területen minden vaddisznót folyamatosan el kell pusztítani. A disznótartó gazdáknak azt javasolják, semmiképpen ne engedjék szabadon a sertéseket, illetve minden megbetegedést, elhullást azonnal jelenteni kell a körzeti állatorvosnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés