
Szerdán délelőtt 11 órai kezdettel a sepsiszentgyörgyi kormányhivatal előtt a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei tagjai az érintett betegek képviselőivel közösen rendeztek tiltakozást az előpataki kórház költöztetése ellen. A kb. ötven fős csapat zászlókkal, síppal és táblára tűzött üzenetekkel felvértezve egy órán át tüntetett a Kovászna megyei prefektúra épülete előtt. A tiltakozást azon miniszteri rendelet váltotta ki, mely az előpataki – izomsorvadásban szenvedő betegeket kiszolgáló – kórházat Bodzafordulóra költöztetné.
2011. március 30., 18:242011. március 30., 18:24
A szakszervezet a Radu Horea-kórház mintegy 60 alkalmazottjának nevében a költöztetéssel járó esetleges leépítéseket, az alacsony bérezést és az ingázással járó többletköltséget fájlalja, de szerintük erősebb ellenérv az a tény, hogy Bodzaforduló klímája, illetve az ott nemrég felépült kórház környezete sem alkalmas a betegek ellátására.
Mint mondották, okkal működik immár 60 éve éppen Előpatakon az ország egyetlen ilyen jellegű kezelőközpontja: a helyi klíma, a település természeti adottságai, de a magnéziumban gazdag borvizek is mind-mind hozzájárulnak a betegség kezelésének sikeréhez. Szerintük a költöztetés a betegek emberi méltóságát és a szakmai szempontokat is semmibe veszi.
A fütyülésnek és a hangosbemondóval megerősített élénk tiltakozásnak félóra után meglett a gyümölcse, György Ervin kormánybiztos kijött hivatalából és vitába bocsátkozott a résztvevőkkel. A prefektus kifejtette, ő már korábban átvette a Sanitas és a betegek országos képviseletének közös petícióját, és annak rendje-módja szerint továbbította az illetékes minisztériumhoz.
A kórház országos jelentőségű intézmény, így a döntés is Bukarestben született, a kormány helyi képviselőjének kezei ez ügyben kötve vannak. Megjegyezte, korábban éppen az előpataki körülmények miatt panaszkodott a szakszervezet. Erre válaszként az egészségügyi intézmény szakszervezeti vezetője kifejtette, nem a helyszínre, hanem az alacsony állami finanszírozás miatt kialakult méltatlan körülményekre panaszkodtak. Az előpataki intézmény 10 év alatt csak egyszer kapott pénzt a központi büdzséből eszközbeszerzésre, fejlesztésekre.
Jelen volt a település polgármestere is, aki abbéli szándékának adott hangot, hogy átvenné a kórház működtetését. György Ervin komolytalannak nevezte a kezdeményezést, mint mondotta, Előpatak községének nem állnak rendelkezésére azok az anyagi eszközök, melyek egy országos, 35 ezer beteget kiszolgáló intézmény működését biztosítani tudná.
Egyezség nem alakult, a tolókocsis betegekkel és vörös köpenyes ápolókkal tarkított tiltakozók elvonultak. Előtte azonban kijelentették, még visszajönnek és addig folytatják a tiltakozást – akár Bukarestben is – míg vissza nem vonják a költöztetést elrendelő miniszteri határozatot.
A bodzafordulói kórházat 2009-ben adták át, felépítését az erős helyi lobbinak köszönhetően az egészségügyi minisztérium finanszírozta. A teljesen kész épület működtetésére azonban a helyi önkormányzatnak nincs pénze, így az a mai napig üresen áll.
Az előző évek sikere nyomán újra meghirdeti a Shadow programot a sepsiszentgyörgyi megyei kórház. A középiskolás diákok ezúttal is betekintést nyerhetnek a kórház mindennapjaiba, és megismerkedhetnek a különböző egészségügyi szakmákkal.
Szombaton tartották a gelencei születésű nagynyújtódi dr. Jancsó Benedek tudós polihisztor nevét viselő tizedik történelmi emlékverseny döntőjét. A képzeletbeli dobogó felső fokaira két háromszéki csapat állhatott fel.
Játékos módszerekkel oldják az óvodások orvosoktól való szorongását Csernátonban. A Mackó Kórházban fiatal szakemberek mutatják meg a kicsiknek, hogyan zajlik egy vizsgálat, és megtanítják nekik az egészséges táplálkozás, fogápolás alapjait is.
Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.
Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
szóljon hozzá!