
A szereplők a kétségbeesés és a létfenntartás határán egyensúlyoznak
Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című drámáját mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata október 14-én, vasárnap este fél 8-kor. A színművet Sándor László fordította, színpadra alkalmazta Mădălin Hîncu.
2018. október 12., 14:152018. október 12., 14:15
A dráma két ifjú főhőse, Gloria és Robert a harmincas évek amerikai gazdasági válságának közepén beneveznek egy hatnapos maratoni táncversenyre, hogy aztán az utolsó leheletükig küzdjenek a kitűzött díjért. A nyereményre óriási szükségük van, hiszen azzal megvalósíthatnák jövőbeli terveiket.
A Horace McCoy által megrajzolt világban
Mădălin Hîncu
Mădălin Hîncu rendező, aki első alkalommal dolgozik magyar színészekkel, egy vele készült interjúban elmondta, hogy az eddigi munkáihoz képest, most nehezebb a dolga. „Vannak pillanatok, amikor azt érzem, hogy a próbafolyamat néhány aspektusát nem feltétlenül tudom irányítani, ennek ellenére a színészekkel való együttműködés eredményes és gyümölcsöző” – mondta. Hozzátette azt is, hogy fontosnak tartotta, hogy beszéljen a színészeknek a gondolatairól, a szereplőkről, az ő világukról és azokról a törvényekről, amelyek az életüket irányítják.
Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!