
Képünk illusztráció
Fotó: Vargyasi Levente
Idén is pályázatot hirdet a Pro Urbe díj odaítélésére Sepsiszentgyörgy önkormányzata. A címet az a 70. életévét betöltött személy kaphatja meg, aki munkásságával állampolgárságtól, nemzetiségtől, lakóhelytől, nemtől, illetve felekezeti és politikai hovatartozástól függetlenül, „pénz és taps nélkül” öregbítette a város hírnevét.
2020. március 02., 21:032020. március 02., 21:03
A jelölések leadási határideje március 16. A város önkormányzata 1997 óta részesíti Pro Urbe díjban a város kiemelkedő személyiségeit, az oklevelet és érmet ünnepélyes keretek közt adják át minden évben a Szent György Napok alkalmával.
Azért elégedetlenkednek, mert 2014-ben módosították a szabályzatot: míg azelőtt három-négy magyar és egy román személyiség kaphatta meg a díjat, azóta már minden évben csak egy, a közösségért tevékenykedő személy lehet Pro Urbe díjas.
Tavaly kompromisszumos megoldás született, Farkas Árpád költő, író, műfordító mellett Ioan Cucu ortodox lelkész nevesítését is megszavazták. Az idei februári tanácsülésen Rodica Pârvan szociáldemokrata városi képviselő már újra azzal fenyegetőzött, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul, ha mellőzik a románokat a díjnál.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
1 hozzászólás