
Pillanatkép az adásból
Fotó: TV2
A mindössze tizenöt éves csíkszeredai Szakács Szilvia dicsérettel zárhatta a TV2 kereskedelmi csatornán futó Sztárban sztár leszek! című zenés tehetségkutató verseny első élő adását.
2021. október 04., 22:402021. október 04., 22:40
2021. október 04., 22:412021. október 04., 22:41
Néhány héttel ezelőtt ismét képernyőre került a TV2 televíziós csatorna műsorkínálatában a Sztárban sztár leszek! című tehetségkutató és szórakoztató műsor. A megszokotthoz képest ez a tehetségkutató versenyzőit neves előadók és zenészek bőrébe bújtatja, a fellépők profi csapat segítségével alakulnak át, hogy hétről hétre hírességeket utánozzanak mozgásban és éneklésben.
A válogatón ismerhettük meg a csíkszeredai Szakács Szilviát, aki édesanyja kíséretében érkezett a budapesti stúdióba,
A vasárnapi műsorban Sziszi elárulta, hogy megváltozott az élete, hiszen Budapestre kellett költöznie, de bevallása szerint nem bánja, ugyanis kiskori vágya volt a nagyvárosban élni. A verseny idejére édesanyja kísérte el a fővárosba, aki bár félti lányát, büszke rá és mindenben támogatja.
A székelyföldi lány Janet Jackson Together Again című számát adta elő, amit a zsűri teljesen pozitívan értékelt. Kiemelték, hogy a komoly koreográfia mellett végig hangban is profin tudta utánozni az énekesnőt, emellett könnyedség és tisztaság áradt a csíkszeredai lány előadásából.
A Sztárban sztár leszek! válogatójában és középdöntőjében a 17 éves, székelyudvarhelyi Balázs Emőkét is megismerhettük, aki ugyancsak lenyűgözte tehetségével a zsűrit. Neki végül a középdöntőben kellett átadnia helyét egy másik versenyzőnek.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
szóljon hozzá!