
Fotó: Kozma Péter
A Szín-kron csoport, a Salamon Ernő Gimnázium zenekarának és kórusának közös produkciójaként jött létre az Egy popfesztivál című zenés, táncos előadás, amit február 25-én mutatnak be. Közel hatvan fiatal dolgozik a nagyszabású produkcióban, amit először öt alkalommal Gyergyószentmiklóson, majd a későbbiekben Gyergyóalfaluban tekinthet meg a közönség.
2022. február 15., 15:542022. február 15., 15:54
Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című regénye alapján íródott az a musical, amiből a Szín-kron csoport, a Salamon Ernő Gimnázium zenekara és kórusa megalkotta az Egy popfesztivál című előadást.
– hangzott el az eseményt beharangozó kedd délelőtti sajtótájékoztatón. Mint a szervezők elmondták: igyekeztek megragadni mindazt a regényből és musicalből, ami számukra ma is aktuális lehet.
Fotó: Kozma Péter
Olyan kérdéseket tesznek fel, miszerint: Hova menekül a 21. század fiatalsága az őt bántó valóság elől? Mi az, ami a hetvenes évek óta változott, és mi az, ami ma is ugyanaz maradt?
– részletezte Kolozsi Borsos Gábor színművész, az előadás megálmodója, aki elmondta, hogy ilyen jellegű és nagyszabású produkció, amiben ennyi fiatal részt vesz az elmúlt másfél évtizedben nem volt Gyergyószentmiklóson.
Molnár Dalma koreográfus, Korpos Szabolcs zenetanár, Balázs Helga szövegíró egyaránt elmondták, hogy nemcsak kihívás számukra ez a próbafolyamat, hanem hatalmas élmény is, hiszen lelkes, komoly hozzáállást tapasztalnak a diákokkal, akikkel öröm együtt dolgozni.
– hangsúlyozta Ferencz Ferdinánd. Kari Eszter arról beszélt, hogy jóleső fáradtságot érez folyamatosan, ezek a próbák célt adnak a napjainak. Nagy Noémi szerint igenis vannak lehetőségek, csak észre kell venni ezeket, és hiszi, hogy gyümölcsöző lesz az eredménye a sok munkának, amit belefektettek a produkcióba.
Fotó: Kozma Péter
Az előadás nem akar konkrétan egy eseményt megnevezni, észrevételeket, tapasztalatokat, vágyakat és veszélyeket mutat egy popfesztiválról, ami bárhol és bármikor lehetne.
A bemutatót február 25-ére tervezik, majd azt követően február 27-én, 28-án, március 2-án és 3-án játsszák a Figura Stúdió Színház nagytermében az aktuális járványügyi szabályok betartása mellett. Azt követően a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz majd még látható az Egy popfesztivál címet viselő előadás.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
szóljon hozzá!