
• Forrás: Gyergyói Diákkonferencia
Negyedik alkalommal szervezik meg a Gyergyói Diákkonferenciát, ezúttal nemzetközi szintű lesz a rendezvény. Gyergyószentmiklóson, a Szent István plébánia ad otthont az eddigi legrangosabbra tervezett eseménynek, ahová nemcsak diákokat várnak.
2018. szeptember 20., 13:062018. szeptember 20., 13:06
A szeptember 22-én, szombaton 9.30 órától kezdődő Diákkonferencián a korábbiaknál több előadásra várják az érdeklődőket. Mint megtudtuk, az egri Eszterházy Károly Egyetemről is érkeznek vendégelőadók, diákok és tanárok, ugyanis a diákkonferenciát szervező Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont együttműködési partnerséget kötött az egri egyetemmel.
A Gyergyói Diákkonferencia mindenki előtt nyitott, várják a fiatalokat, egyetemistákat ugyanakkor várják a gyergyószéki intézményvezetőket is. A konferencia egyik célja, hogy a közösség megismerje azokat a fiatalokat, akik jelenleg egyetemen tanulnak, illetve segít a fiatalok majdani hazatérésében azáltal, hogy lehetőséget teremt a találkozásra a különböző intézmények vezetőivel. Természetesen középiskolásokat is várnak, hiszen számukra is fontos, a különböző szakok közötti különbséget letisztázó találkozó is lesz a szombati.
A rendőrség büntetőeljárást indított gyilkossági kísérlet miatt a Lupényben vasárnap délután történt fegyveres támadással kapcsolatban. Az incidens során négyen sérültek meg, kórházban ápolják őket.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök hétfőn megkezdi a politikai egyeztetések sorozatát a parlamenti pártokkal a kormánya megszavazásához szükséges parlamenti támogatás megszerzése érdekében.
Négy gyermek és három felnőtt lett rosszul egy összejövetelen Hidegségben vasárnap este. A mentőegységek valamennyiüket csíkszeredai kórházba szállították.
Kigyúlt egy személyautó a E578-as úton, Maroshévíz közelében vasárnap délután. Az eset során senki nem sérült meg.
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Négy ember került kórházba vasárnap, miután egy férfi rálőtt néhány személyre Lupényban – tájékoztatott a Hunyad megyei rendőrség.
Évekbe telt, de sikerült egy ezer lejt meghaladó gyorshajtási bírságot érvénytelenítenie egy sofőrnek. Kulcsfontosságú volt a kitartása.
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR).
Egy hetvenes éveiben járó férfit több mint 170 km/órás sebességgel vezetve mértek be Târgu Jiu város körgyűrűjén. Százhúsz napra bevonták a jogosítványát, és több mint 4000 lej bírságot kell fizetnie.
A bukaresti rendőrség vizsgálatot indított, miután egy 32 éves rezidens orvost eszméletlenül találtak egy fővárosi kórház mosdójában. A férfi később életét vesztette.
szóljon hozzá!