Diák megyeitanács-elnök kerestetik

A megyei tanács a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel és a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatósággal közösen bonyolítja le azt a vetélkedőt, mely során egy Hargita megyei középiskolás fiatal egy napig kipróbálhatja, milyen is tanácselnöknek vagy megyei tanácsosnak lenni.

Iochom Zsolt

2011. november 22., 23:182011. november 22., 23:18

2011. december 07., 15:302011. december 07., 15:30

November 30-ig várják a jelentkezőket

A Légy a megye vezetője egy napra! elnevezésű program arra törekszik, hogy kicsiben modellezze a megyeitanács-elnöki székig vezető utat, játékos jelleggel. A programban részt vevő diákok kipróbálhatják, hogyan zajlik le egy kampány, egy választás, illetve hogyan valósul meg egy jó ötlet a tanácshatározaton át a gyakorlatba ültetésig. A program egy másik fontos célja a fiatalokat arra buzdítani, hogy aktívan vegyenek részt a megye társadalmi életében.

A program hivatalos elindításán több mint ötven középsikolás diák vett részt, őket köszöntötte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Csíki András, a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vezetője, Ferencz S. Alpár, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője, valamint hasznos tanácsokkal látta el Benyovszki Lajos, Bondor István és Glodeanu Cristinel megyei tanácsos.

Csíki András, Borboly Csaba és Ferencz S. Alpár köszöntötte a fiatalokat

„Nemcsak a jövő, hanem a jelen is a fiataloké. Számukra is nagyon fontosak azok a döntések, amelyek őket érintik, így például, hogy milyen iskolába járnak, milyen tömegközlekedési eszközökön utaznak, milyen kulturális programokon vehetnek részt, hogyan szórakozhatnak. A programmal arra kínálunk lehetőséget, hogy a fiatalok szót kapjanak, nyilvánítsák ki sajátos véleményüket, érdekeiket, kezdeményezzenek” – fogalmazott Borboly Csaba.

Csíki András arra buzdította a diákokat, hogy minél többen és aktívabban kapcsolódjanak be a programba, használják ki a kínált tapasztalatszerzési lehetőségeket, hogy a nagybetűs életben majd alkalmazni tudják az itt szerzett tapasztalatokat. Ferencz S. Alpár szerint a demokrácia és az önkormányzatiság összefügg, és mindkettő megtapasztalására, gyakorlására jó lehetőség ez a nevelési program, amellyel arra is szeretnék nevelni a fiatalokat, hogy ne csak saját maguk, hanem mások számára is kamatoztassák megszerzett ismereteiket. Koronka Sándor, a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság munkatársa a program részleteit, módszertanát ismertette a résztvevőkkel.

A program 2012. március 31-ig tart

A megyei tanács diák elnökének megválasztása a következő alapvető lépésekből áll: első fázisban a megye minden iskolája választ egy képviselő-tanácsost, aki a továbbiakban az iskola ügyeit fogja képviselni ezen a versenyen. Ezek a tanácsosok már alanyi jogon tagjai a diák megyei tanácsnak. A második fázisban a megye öt nagyobb városának (Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Székelykeresztúr és Székelyudvarhely) és környékének diáktanácsosai közösen indítanak egy-egy jelöltet a megyeitanács-elnöki szerep betöltésére. Az öt jelölt közül kerül ki majd egy kampányt követően a diák megyeitanács-elnök, aki közösen a diák megyei tanácsosokkal átveszi a megye vezetését egy napra. A program 2012. március 31-ig tart, jelentkezni e hónap végéig lehet.

Bővebb információkat Hargita Megye Tanácsa Programok és Vidékfejlesztés Igazgatóságán, Száva Csanád kapcsolattartó személytől (telefon 0266-207700, 1314-es mellék, 208-as iroda, e-mail cím: szavacsanad@hargitamegye.ro), illetve a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóságnál, Koronka Sándor kapcsolattartó személytől (telefon: 0728-728749, e-mail cím: koronkasandor@yahoo.com) igényelhetnek az érdeklődők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés