
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Daniel David oktatási miniszter szerint nincsen rendjén, hogy a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgája két tantárgyra szorítkozik, miközben az oktatás a nyolc alapkompetencia fejlesztését célozza.
2025. május 19., 20:172025. május 19., 20:17
A tárcavezető egy hétfői sajtótájékoztatón rámutatott, szerinte az országos képességfelmérő vizsga nem eléggé átfogó.
– fogalmazott az Agerpres beszámolója szerint.
Hozzátette, ezek esetében is jó lenne tudni, hogy milyen mértékben sajátították el a gyermekek, ugyanakkor a szabványosított értékek az iskolák közötti összehasonlításhoz vagy a pedagógusok kiértékeléséhez is alapul szolgálhatnak.
– szögezte le. Azt nem részletezte, hogy ezt miként képzelik el, de megjegyezte, nem jelentené azt, hogy mindegyik kompetenciából külön vizsgát szerveznének.
A miniszter elmondta: támogatja a jelenlegi tanügyi törvénynek azt az előírását, amely lehetőséget ad a középiskolák számára, hogy a kilencedik osztályos helyek legalább 50 százalékára külön felvételit szervezzenek.
Azt is hangsúlyozta, hogy
„Lehet, hogy valaki nagyon jó biológiából vagy kémiából, de éppen rossz napot fogott ki a képességvizsgán, és gyenge jegyet kapott román nyelvből vagy matematikából. Így bár nagyon jól felkészült, minden esélye elszállt, hogy bekerüljön egy erős középiskola természettudományok szakára” – érvelt a miniszter.
Daniel David oktatási miniszter hétfőn ugyanakkor kijelentette, hogy
Hétfői sajtótájékoztatóján David megvonta eddigi miniszteri tevékenységének mérlegét, bemutatta az oktatás és a kutatás jelenlegi helyzetét, és beszélt a szükséges reformokról.
Az újságírók azon kérdésére, hogy folytatná-e miniszterként munkáját az új kormányban is, azt válaszolta,
Ha nem, az ő szerepe lezárul az oktatási tárcánál – hangsúlyozta.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!