1970. május 13-án egész Erdélyt árvíz pusztította. Marosvásárhelyt már az első napon, 13-án, Szervác napján öntötte el az áradat, amely napokig nem vonult le a városból. Öt katona veszett a Marosba a vásárhelyi Maros-híd mellett. Segesvár főterén helyenként több mint két méteres volt a víz.
2010. május 12., 11:382010. május 12., 11:38
2010. május 12., 19:432010. május 12., 19:43
Május 13-án reggel a Maros megyei lapok (Vörös Zászló és Steaua Roşie) első oldalain a következő címmel jelentek meg: Program az ésszerű vízgazdálkodásra, az öntözési, árvízvédelmi, lecsapolási és talajerózió-leküzdési munkálatok kiterjesztésére Maros megyében az 1971–1975-ös években, valamint 1985-ig terjedő általános távlati előirányzatokra. Senki sem gondolta, hogy az öntözés néhány órán belül megvalósul, olyannyira, hogy az egész megye víz alatt lesz. 1970-ben nem kellett öntözni. Nem volt mit.
Az 1970. májusi katasztrofális árvízet a Maros középső részén, amelyet az akkor még hó borította Kelemen, Görgény és Hargita-hegységben lehullott bőséges esőzés (100–120 mm két nap alatt) okozta. A Küküllő és Maros árhullámai egymásra tevődésének volt \"köszönhető\", hogy Gyulafehérvárnál a vízszint 4 méterrel lépte túl az 1970 előtt jegyzett legmagasabb értéket. Ugyancsak akkor észleltek 2192 m3/mp-es vízhozamot Gyulafehérváron, Aradon pedig 2150 m3/mp-et. Kiszámítható, hogy a Maros évente 2 730 000 tonna hordalékot szállít, ami 1,84 millió m3 talajnak és az egész medence felületéről lekopott 0,067 mm-es rétegnek felel meg – írták akkor a szakermberek, mintegy magyarázatul a gátak, árvízvédelmi rendszerek hiányát pótlandó.
Marosvásárhelyen 4000 ház rongálódott meg, ebből 1500 nagyon súlyosan, 184 összeomlott. A 277 hajlék nélkül maradt család részére eddig 102, egyenként 250 négyzetméteres házhelyet jelöltek ki és osztottak szét. Június 10-ig a CEC segélyszámlára országosan 60 887 000 lej gyűlt be – közölték június 12-én.
Hogy tulajdonképpen mekkora is volt a veszteség anyagiakban és emberi életekben, azt ma sem tudni, hiszen a kommunista pártnak az volt az elve, hogy az ilyen adatokat nem kell a lakosság orrára kötni. Ezért aztán nem is lehet pontosan tudni, hogy az öt katonán kívül hány áldozata volt a negyven évvel ezelőtti árvíznek. Mert a segesvári fedeles hídat felkapta az ár, s a rajta tartózkodó emberekkel együtt elvitte. Csak becsülni lehet az áldozatok számát.
Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.
Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.