
Tíz éve nem volt ilyen magas a munkanélküliség Háromszéken, mint az elmúlt hónapban. A nyilvántartott állástalanok száma meghaladta a tízezret.
2010. október 18., 12:522010. október 18., 12:52
2010. október 18., 13:132010. október 18., 13:13
Fotó: Both Ildikó
Szeptemberben a Kovászna megyei munkanélküliségi ráta az egekben volt, hiszen 11,65%-ot ért el. Ilyen magas arány közel tíz éve nem volt a megyében – közölte Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség vezetője, hozzátéve, hogy ez elsősorban a válság miatt alakulhatott így. Míg 2006–2007-ben a megyei munkanélküliség hat százalék körül mozgott, ez lassan megduplázódni látszik, hiszen több mint tízezer bejegyzett állástalan van Kovászna megyében.
A munkaerő-elhelyező ügynökség adataiból az is kiderült, hogy vidéken sokkal nehezebb elhelyezkedni, a munkanélküliek 62 százaléka rurális környezetből kerül ki. Ugyanakkor szeptember végén munkabörzét is szerveztek, leginkább a nadrággyárak, illetve a sepsiszentgyörgyi kábelgyár alkalmazott munkanélkülieket. Jelenleg Kovászna megyében a sepsiszentgyörgyi székhelyű Valkes Kft. kínálja a legtöbb állást. Itt kábelköteg-összeszerelésre 75 gyártósori munkásnőt alkalmaznak.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.