
A júniusi esőzések miatt keletkezett áradások nagy károkat okoztak
Fotó: Forrás: Kocsis László/Facebook
Erdei és községi utakat mostak el, hidakat, átereszeket, sáncokat tettek tönkre Csíkszentgyörgy közigazgatási területén a júniusi árvizek. A község Hargita megyében a legtöbb pénzt kapta a helyreállításokra a kormánytól, a munkálatokat idén el is szeretnék végezni.
2021. október 08., 10:572021. október 08., 10:57
2021. október 08., 12:292021. október 08., 12:29
Az áradások nyomán az utak járhatóságának biztosítása érdekében sürgősségi beavatkozásra is szükség volt, most pedig arra készülnek, hogy a szükséges helyreállításokat is elvégezzék – tudtuk meg Réti Zsófia polgármestertől.
A községvezető szerint az áradások után két napig csak a károkat mérték fel, bejárva a községi úthálózat mellett az erdei utakat is.
Csíkszentgyörgy közigazgatási területe 240 négyzetkilométerre terjed ki, tíz települése között olyan elszigetelt kis falvak is vannak, mint Egerszék – ahol
Ennek megfelelően a károsodott kövezett vagy földutak hossza is igen jelentős, a kormánytámogatásról rendelkező Hivatalos Közlönyben például egy oldal sem volt elég ezeket felsorolni.
Fotó: Forrás: Kocsis László/Facebook
Ezek közül a leghosszabb egy 30 kilométeres erdei út, de van 20 és 15 kilométeres szakasz is a listán. Mint megtudtuk, a múlt hónapban írtak ki közbeszerzési eljárást a szükséges helyreállítások elvégzésére, ehhez 2,8 millió lej áll a község rendelkezésére a kormány tartalékalapjából biztosított támogatásból.
A polgármester szerint amennyiben a licit akadálytalanul halad, és az időjárás ezt lehetővé teszi, a szükséges javításokat még ebben az évben el lehet végezni az úthálózaton.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait – jelentette ki Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
Hamis profilokat hoztak létre egy Maros megyei nő nevével és fényképével és obszcén elemekkel egészítettek ki. Nyomozás indult ellenük és házkutatásokat is tartottak.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
szóljon hozzá!