Zenével szebb az ünnep

Több mint egy évtizede hagyománynak számít Csíkszeredában, hogy a Nagy István Művészeti Középiskola diákjainak koncertjei teszik meghittebbé az adventet és a karácsonyt.

Szőcs Lóránt

2013. december 06., 09:482013. december 06., 09:48

2013. december 06., 09:592013. december 06., 09:59

 

Vasárnaponként a város történelmi magyar egyházainak templomaiban és imaházaiban, az igehirdető szertartásokat követően szokták megörvendeztetni a közönséget komolyzenei művekkel. Idén elsőként, december 8-án a Szent Kereszt Plébániatemplomban és az evangélikus templomban hallhatják őket az érdeklődők.

„Nagyon fontos az adventi és karácsonyi hangversenysorozat az iskolánk számára, igyekszünk minden csíkszeredai templomban fellépni. A zeneszakos diákok és tanárok a tanév kezdetétől egyeztetnek, és kiválogatják azokat a műveket, amelyeket a misék és istentiszteletek után bemutathatnak. Idén – mondhatni – követjük az ünnep rendjét, vagyis rövidebb, alkalomhoz illő szerzeményeket választottunk az adventi koncertekre, amelyeken kamaraegyüttesek fognak zenélni, nagyobb szabású a december 26-ai, karácsonyi hangversenyünk lesz, amelyen közösen szerepel iskolánk zenekara és kórusa. Az utóbbit szokás szerint a csíksomlyói kegytemplomban mutatjuk be” – emelte ki lapunknak Kirmájer Enikő, az oktatási intézmény igazgatója.

Beszámolt arról is, hogy a karácsonyi koncertjüket Cegléden már megtartották, ahol vastapssal jutalmazták  őket. Többek között Köllő Ferenc népdalszvittjével léptek fel, illetve Händel Messiás oratóriumából adtak elő részleteket.  

Nagy Mihály gitár szakos tanártól – aki Gombocz Annamária hegedűtanárral közösen állítja össze az adventi hangversenysorozatot – megtudtuk, hogy inkább kamarazenei műveket adnak elő, kevés lesz a szólórészlet, kivételt képez néhány egyházi ének, amelyet a szólisták orgonakísérettel adnak elő. Reneszánsz kamarazene-együttes is fel fog lépni, továbbá kortárs műveket ad elő Berze Albert trombita szakos tanár Bee Brass nevű fúvószenekara. Mivel elég sok zenemű hangzik el, Nagy Mihály nem akart külön kiemelni egyetlen szerzeményt sem, ahogy kijelentette, ezeket röviden a koncertek előtt ismertetik majd. Ehelyett a formációkra tért ki egy kicsit, mint említette, lesz csellóduó, gitárduó, fuvoladuó, úgyhogy színes előadásokra lehet számítani.

A hangversenysorozat műsora:
December 8., vasárnap, 11 óra – evangélikus templom, előadók: László Mária, Szőgyör Árpád és Gombocz Annamária tanítványai. 19 óra – Szent Kereszt-templom előadók: Dobos Krisztina, Papp Csongor és Nagy Mihály tanítványai.

December 15., vasárnap, 11 óra unitárius imaház, előadók: Berze Albert és Gombocz Annamária tanítványai. 12.15 óra Szent-Kereszt templom, előadók: Nagy Mihály, Papp Csongor és Mihály Melinda tanítványai

December 22., vasárnap, 10.30 óra, református templom, előadók: Adorján Csaba, Orbán-Fitóri Melinda és Nagy Mihály tanítványai.

December 26., csütörtök, 10.30 óra, csíksomlyói kegytemplom: a Nagy István Művészeti Középiskola kórusának és zenekarának hagyományos karácsonyi hangversenye.

Az előadások minden esetben az istentisztelet után következnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés