Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai Tudor 3-as elnevezésű kazánház gázmotorjainak ventilátorai állandóan erős zajt keltenek és zavarják a közelben lakókat – jelezte lapunknak az egyik érintett. Mint fogalmazott, a csíkszeredai önkormányzattól várták a megoldást a kialakult helyzetre, de ez idáig nem történt előrelépés az ügyben.
2014. július 09., 19:322014. július 09., 19:32
2014. július 10., 11:372014. július 10., 11:37
„Segítségüket kérném több Tudor lakótelepi lakos nevében” – ezekkel a szavakkal fordult hozzánk egyik olvasónk, aki levelében azt nehezményezte, hogy a Testvériség sugárúti Tudor 3-as kazánház gázmotorjainak ventilátorai nagyon zajosak. „Ezek a nagy kapacitású ventilátorok most nyáron szinte megállás nélkül működnek. Este nem lehet az ablakokat sem nyitva tartani az állandó, erős zaj miatt” – panaszolta az érintett lakó. Hozzátette: a csíkszeredai polgármesteri hivatalnak is jelezték a problémát, és ígéretet kaptak arra, hogy tesznek valamit az ügyben. A helyzet megoldására azonban még nem került sor.
Forduljanak az illetékes szervekhez
Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere megkeresésünkre elmondta, amennyiben átiratot küldenek a hivatalnak ez ügyben, akkor az illetékes szervekhez fordulnak, akik felmérik a zaj erősségét. „A lakók is felkérhetik a kompetens hatóságot, hogy végezzék el a felméréseket” – mondta az alpolgármester. Zajszennyezést a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség mér, de akár erre szakosodott cégeket is fel lehet kérni, ha felmerül annak a gyanúja, hogy a törvényes határértékeket, azaz nappal az 50 decibelt vagy éjszaka a 40 decibelt túllépi a kinti zaj. Összehasonlításképpen: egy zajszinttel kapcsolatos információkat közlő weboldal adatai szerint hozzávetőleg 10 decibel egy lélegzetvétel, egy rock-koncert pedig 120 decibelnyi hangerősségű.
Gázmotorok szeptembertől
A Tudor 3-as kazánházban tavaly szeptemberben helyezték próbaüzembe a két nagy teljesítményű gázmotort, amelyek segítségével a működtető villamos energiát állít elő. A folyamatból származó hőenergiát a Goscom Rt. vásárolja fel. Bíró Hajnalka, a Közüzemek sajtószóvivője elmondta, a végleges szerződést azután kötötték meg a céggel, miután az beszerezte a működéshez szükséges engedélyeket, így rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel is. A gázmotoroknak köszönhetően csökkenthették idén a távhő lakossági árát tíz százalékkal.
A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.
Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.
Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.
A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.
A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.
Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.
Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Benedek Pál, egykori székely határőr verses naplóját mutatják be Csíkszeredában kedden 18 órától a Lázár-ház eskütermében.
Sikeres volt a csíkszentgyörgyiek Guinness-rekordkísérletének főpróbája, megsütötték szombaton az ország leghosszabb, 21 méteres kürtőskalácsát.
A Szépvízi víztározóba fulladt egy személy, erről érkezett a riasztás a hatóságokhoz pénteken délután. A tűzoltók kiérkezésekor a személyt már kiemelték a tóból, és a mentősök újraélesztési műveleteket végeztek rajta, ám az életét nem tudták megmenteni.
szóljon hozzá!