Egyéves kihagyás után ismét megszervezték Marosfőn a középiskolás diákok számára a Neumann János szabadidős multimédia tábort. A szervezők idén a „Ki vagyok Én a világhálóban?" kérdést választották a tábor mottójának.
2012. augusztus 22., 16:302012. augusztus 22., 16:30
2012. augusztus 22., 18:482012. augusztus 22., 18:48
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), valamint a Hargita Megyei Diáktanács (HADIT) által szervezett, hétfőn zárult négynapos tábor célja az volt, hogy tájékoztassa a középiskolásokat a 21. századi technológiáról, és fejlessze ezzel kapcsolatos ismereteiket. Arra is törekedtek rendezvényükkel, hogy a magyar középiskolás diákok bővíthessék baráti körüket, partnerségek, barátságok, kapcsolatok alakuljanak ki, melyek a diákoknak fontosak lesznek a további munkájuk folyamán, számoltak be szerkesztőségünkbe elküldött közleményükben a szervezők.
A résztvevők behatóan megismerkedtek a közösségi oldalakkal, az okostelefonokkal, a média világával, s az előadásokon szerzett ismereteket később gyakorlatba kellett ültessék a műhelytevékenységek során. A tábor során hangsúlyt fektettek a csoportkohézióra, a játékokra és a szórakozásra is.
1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.
A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.
Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.
Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.
Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.
Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.
Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.
Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.
Két, személyi sérüléssel járó közúti baleset is történt nagyjából ugyanabban az időpontban Gyergyószéken hétfőn reggel.
szóljon hozzá!