Lemondott a szépvízi Nyirő József Általános Iskola vezetőtanácsának néhány tagja, miután tagjai múlt csütörtökön úgy döntöttek, nem fogadják el a tanfelügyelőség által felkínált lehetőséget: az állások átszervezése révén nem vállalják a délutáni oktatás biztosítását.
2014. május 14., 10:432014. május 14., 10:43
Az elmúlt hónapokban többször is beszámoltunk a szépvízi napközis csoport sorsával kapcsolatos fejleményekről. Márciusban még arról olvashattak, hogy a szülők aggódtak a tanügyi megszorítások esetleges következményei miatt – azaz hogy alacsony gyermeklétszám esetén nem indítanak napközis csoportot. Akkor a Nyirő József Általános Iskola vezetősége hangsúlyozta, a csoport sorsa a szülők kezében van, a beíratott gyermekek létszámától függ. Áprilisban viszont arról írtunk, hogy az iskola vezetőtanácsa a tanfelügyelőségtől már a beiratkozás megkezdése előtt kérte az említett csoport felszámolását szűkös költségvetésükre hivatkozva. Ezt a kérelmet elfogadták, erről viszont csak a beiratkozás lejárta előtt pár nappal értesültek az érintett szülők Bartolf Hedvig főtanfelügyelőtől.
Nem vállalták a napközis csoport működtetését
Mivel megfelelő létszámú – huszonkét – gyermek jelentkezett erre az oktatási formára, az iskola vezetősége múlt hónapban kénytelen volt kérelmezni a csoport jóváhagyását. A tanfelügyelőség ezt el is fogadta azzal a kitéttel, hogy az iskolának kell megteremtenie az ahhoz szükséges feltételeket. Az iskola vezetőtanácsa múlt csütörtökön azonban úgy döntött, hogy nem tudják biztosítani a gyermekek délutáni felügyeletét a csoport fenntartási költségei miatt. Bartolf Hedvig kérdésünkre kifejtette, ők megvalósíthatónak tartják – átszervezéssel – a napközis csoport működtetését, de tiszteletben tartják, ha az iskola úgy dönt, hogy nem kívánnak élni a felkínált lehetőséggel.
Vezetőtanács nélkül az iskola
A főtanfelügyelő számolt be arról is, hogy az iskola vezetőtanácsának néhány tagja a csütörtöki döntéshozatalt követően lemondott. Az iskola vezetősége az erről szóló iratokat kedden juttatta el a megyei tanfelügyelőséghez. A főtanfelügyelőt is váratlanul érte a testület döntése, ehhez hasonló esettel a megyében ugyanis eddig nem találkozott. Hozzátette, ilyen esetben minél korábban újra kell választani a testületet, mivel az az iskola döntéshozó szerve. Kuna Csabát, az iskola igazgatóját többször is kerestük kedden, hogy megtudjuk, mi az oka a lemondásoknak, azonban nem sikerült elérni az illetékest.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!