Vetélkedő a csíkszeredai gimnáziumban

•  Fotó: Gyarmati Dénes

Fotó: Gyarmati Dénes

A névadás 25. évfordulóját ünneplő Márton Áron Gimnázium tanúságtételnek is beillő vetélkedő házigazdája volt. Középiskolás diákok mérték össze tudásukat a szent életű püspökről, és vallottak a maguk elképzelése szerint életének számukra jelentősebb pillanatairól.

Oláh-Gál Elvira

2015. május 11., 10:262015. május 11., 10:26

A vetélkedő tulajdonképpen csak ürügy volt – vallották be a szervezők –, a valóságban a szándék Márton Áron életének jobb megismerése és példájának a fiatalok értékrendjébe való beépítése volt.

„Valamikor tavaly ősszel, tanévkezdés előtt, amikor a pedagógus az új tanév új kihívásain gondolkodik, hátul a Micsurin-kert és tornaterem között, a piarista házban, ahol a ház előtt magasodó fenyőfa Márton Áron püspöki címerére emlékezteti az arra járót, megszületett a vetélkedő gondolata” – mesélte a történetet az egyik ötletgazda és szervező, Sárközi Sándor piarista atya, a diákok lelki vezetője. Kellett hozzá Lőrincz Éva Katalin vallástanár, akinek szívügye a Márton Áron-kultusz, lévén  édesanyja révén csíkszentdomokosi, és aki gyermekkorától álmodott arról, hogy egyszer majd a nevét viselő iskolában adja tovább a nagy püspök tanítását, és természetesen sok olyan szervezőkész kolléga, mint Borsodi L. László magyar szakos tanár.

Így küldték ki Hargita megye valamennyi középiskolájának a versenyfelhívást, még a protestáns szellemű gimnáziumoknak is, és a visszajelzés után tizenkét háromfős csapat jelentkezett, amelyek vallástanáraik segítségével, a megadott könyvészeti anyag és a csíkszentdomokosi Márton Áron  Múzeum gyűjteményének segítségével készültek fel a „megmérettetésre”. Már a névadás is a gondos felkészülést jelzi, nemcsak az olyan beszédes nevek, mint a Non recuso laborem vagy az Áron angyalai, hanem a Fehér ló és a Bűzfutók, akik a gyimesiek legendás történetére vagy a gyermek Áron kedvenc csapatjátékra emlékeztettek. A dramatizált jelenet előadásánál a csíksomlyói és csíkszeredai gimnázium diákja vagy a fronton harcoló katona éppúgy megjelent a diákok előadásában, mint az állambiztonsági zaklatás vagy a letartóztatás megpróbáltatásai.

A díjazottak

A Márton Áron élete és munkássága vetélkedő díjazottjai: a csíkszeredai  Márton Áron Gimnázium Fehér füst (I.), a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum A Szűzanya serege (II.), a Venczel József Szakközépiskola Erdésztarisznya és a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum MindenÁron PedáSOKK (III.), valamint a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola Bűzfutók csapata (IV.). Az öt díjazott csapat mellett érdemes megemlíteni a részt vevő csapatokat is: Fehér ló (Árpád-házi Szent Erzsébet),  Egyéniségek (Kós Károly Szakközépiskola, Csíkszereda), Pünkösdi Rózsa (Nagy István Művészeti Szakközépiskola), Lángocskák (Puskás Tivadar Szakközépiskola, Ditró), Non recuso laborem (Salamon Ernő Gimnázium, Gyergyószentmiklós), Apostolok (Székely Károly Szakközépiskola, Csíkszereda), Áron angyalai (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely).

Mindannyian értékes könyvjutalmat kaptak Hargita Megye Tanácsa, a Piarista Rendház és Corvina Könyvesház jóvoltából, amit emléklap és Dániel Sándor keramikus Márton Áron-plakettje egészít ki. A zsűri elnökének gondolatát idézve a találó az lenne: „Itt mindenki egyformán jó volt, mert a diákok fontosnak találták, hogy az iskolai elfoglaltság, dolgozatírások mellett időt szakítsanak felkészülni és egy szombati napot rááldozni” – értékelt  Ft. Kovács Gergely pápai káplán, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, aki erre az egy napra és erre az eseményre érkezett haza Rómából.

A vetélkedő diákokat köszöntötte Tamás József, az egyházmegye segédpüspöke, aki Márton Áronnal kapcsolatos személyes élményeit osztotta meg, és Varga László, az iskola igazgatója, aki arról a dilemmáról beszélt, amit 25 évvel a névadás után megfogalmaznak: megérdemli-e az iskola Márton Áron nevét. A választ az iskola szellemisége adja meg, amennyiben a 20. század történelmi nagysága és Erdély szent életű püspöke, Márton Áron életpéldájának igazságát követik. A vetélkedő diákok felkészültsége, őszinte lelkesedése és játékos komolysága ezt bizonyította.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
Hirdetés