Veszély az országút szélén

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Egy év alatt tovább romlott, süllyedt a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő 13A jelzésű országút több szakaszán az útpadka, töredezik az úttest széle a támfalak beomlása miatt. Akárcsak egy évvel korábban, most sincs pénz a javításokra, a nagy forgalmú út pedig szép lassan szűkül, és ezeken a részeken egyre veszélyesebbé válik.

Kovács Attila

2014. augusztus 07., 10:052014. augusztus 07., 10:05

Továbbra sincs lehetőség a tavalyelőtt jelentkezett rongálódások kijavítására a 13A jelzésű országúton, ahol több helyen a támfalak megerősítésére, újjáépítésére volna szükség. Az út állapota, amely tovább rosszabbodhat, veszélyezteti ezeken a szakaszokon a forgalom biztonságát.

Csíkszeredából indulva Szentegyháza felé, a volt Anna-vendéglőt és az utászházat elhagyva már megkezdődnek az útjavítási munkálatokra, sebességkorlátozásra figyelmeztető táblák, amelyeket piros-fehér, földbe szúrt botokra, faágakra erősített, kihúzott szalagok is váltanak. Az út jobb oldalán szinte már a környezethez tartoznak ezek, akárcsak a legszűkebb részen egyfajta védőkorlátként elhelyezett betonelemek. Utóbbi helyszínen jól látszik, hogy az aszfaltút alatt mennyire fogy a töltés, az út egy darabja alatt üreg húzódik. Ez a balesetveszélyes rész egy kanyarban található, ezért nem árt az óvatos vezetés, mert két nagyobb jármű nehezen fér el egymás mellett. Még rosszabb a Kalibáskő közelében épült híd állapota, ahol szintén jelzik a veszélyt, és ahol a kőből épült támfal alaposan meggyengült, és tovább omlik.

Nincs pénz a javításokra

Semmilyen biztató választ nem tudott adni a javítást illetően Cătălin Romanescu, az országos útügyi társaság Hargita megyei kirendeltségének igazgatója. Az útügy közel két éve, amikor észlelték az említett útszakaszon jelentkező problémákat, részletes helyreállítási dokumentációt készíttetett, amelyet benyújtottak a brassói területi igazgatósághoz, ezt később Bukarestbe továbbították. Pénzt viszont sem tavaly, sem idén nem kaptak, pedig minden érintett intézménynél, így a prefektusi hivatalnál vagy a tűzoltóság országos parancsnokságánál is benyújtották a katasztrófahelyzetről készült jegyzőkönyvet.

„Nem kaptunk erre a célra pénzösszeget, sajnos ez nem csak nálunk jelentkező probléma, több megyében fennáll hasonló helyzet, de a helyreállítások mindenütt elmaradtak” – közölte az igazgató. Hozzátette, egyelőre nem tehetnek egyebet, mint a figyelmeztető jelzések elhelyezése és a körülmények miatt az adott szakaszokon a sebességkorlátozás fenntartása.

Megnézik, mit tehetnek

A Szállításügyi Minisztérium államtitkára, István Zoltán is elismerte kérdésünkre, hogy az Országos Útügyi és Autópálya Társaságnál (CNADNR) valóban kevés a pénz a hasonló károsodásokat szenvedett utak helyreállítására. Mint elmondta, jelenleg a legnagyobb erőfeszítésük arra irányul, hogy Kovászna megyében a Sepsibükszádról Kézdivásárhelyre, egyúttal a Szent Anna-tó felé vezető megyei utat országúttá minősítsék, és teljes felújításához pénzt is biztosítsanak. Az államtitkár megígérte, a következő héten utánanéz, van-e lehetőség  a 13A jelzésű országút ezen szakaszán fennálló veszélyhelyzet elhárítására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése
2025. szeptember 04., csütörtök

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök

Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

2025. szeptember 01., hétfő

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon

Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon
2025. augusztus 31., vasárnap

Elhunyt egy férfi szombat este a csíksomlyói nyeregben

Hosszú ideig próbálták megmenteni annak a férfinek az életét, aki szombat este az István, a király koncert helyszínére menet rosszul lett, és végül elhunyt.

Elhunyt egy férfi szombat este a csíksomlyói nyeregben
2025. augusztus 31., vasárnap

Ismét jelesre vizsgáztak a csíksomlyói nyeregbe látogatók

Mintha nem is lett volna több ezer ember a csíksomlyói hegynyeregben szombat este, olyan érintetlennek tűnik a terület.

Ismét jelesre vizsgáztak a csíksomlyói nyeregbe látogatók
2025. augusztus 31., vasárnap

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón

A csíksomlyói nyeregben újra megelevenedett a rockopera, amely nemzedékek óta összeköt bennünket. Tízezrek énekelték együtt a dalokat, a fények és a himnuszok pillanatai pedig örökre beégtek az emlékezetbe.

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón
2025. augusztus 30., szombat

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve

Egyre többen érkeznek a nyeregbe, családok, több generáció. Sokan vannak, akik már a korábbi István, a király rockoperán is jelen voltak.

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve