Egy jogszabály-módosítás értelmében elbocsátják azokat az egészségügyi asszisztenseket, akik nyugdíjasként dolgoztak tovább. A szakszervezet nem ért egyet az intézkedéssel, úgy gondolják, kellett volna időt adni arra, hogy a távozók helyére új emberek tanulhassanak be.
2014. május 13., 17:292014. május 13., 17:29
2014. május 13., 17:402014. május 13., 17:40
Nyugdíjba vonulásuk után is, 65 éves korukig dolgozhattak munkaszerződéssel az általános egészségügyi asszisztensek, egészségügyi asszisztensek és bábák. A lehetőséget azonban megszüntették április végén, amikor törvényerőre emeltek és módosítottak egy korábbi sürgősségi kormányrendeletet. A 2014-es, 53-as számú jogszabályban azt szögezik le, hogy az egészségügyi asszisztensek és bábák is az érvényben lévő törvény szerint mennek nyugdíjba.
Több tíz személyt érint
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban 16, a székelyudvarhelyi kórházban 12 személlyel bontanak szerződést a kórházak a jogszabály-módosítás nyomán, ezen két kórháztól rendelkezik információkkal ezügyben – mondta el Nyulas Emma, a Sanitas Szakszervezeti Szövetség Hargita megyei szervezetének elnöke. Kifejtette, azok dolgoztak tovább nyugdíjas koruk után is, aki osztályán, részlegén kevés személyzet volt, tehát szükség volt a munkájukra, így veszteséget jelent az intézmények számára az új rendelkezés. A Sanitas és az asszisztensek szakmai szervezete sem ért egyet ezzel, de változtatni már nem tudnak rajta – tette hozzá. A szakszervezeti vezető kifejtette, a távozók helyébe új embereket vehetnek fel a kórházak, a fiatalok azonban nem rendelkeznek a nyugdíjba vonulók tapasztalatával, így jobb lett volna, ha hagynak egy kis átmeneti időt arra, hogy olyan kerülhessen a helyükre, aki időközben betanul és érti a dolgát.
Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetője azt mondta, nem azonnal küldik el az érintett asszisztenseket, hanem haladékot kértek nyugdíjaztatásukra addig, amíg meg tudják szervezni az új alkalmazottak felvételére a versenyvizsgát. Ez beletelik legalább másfél hónapba – vélte.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!