Változik bizonyos adónemek mértéke Csíkszeredában

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A helyi adók és illetékek 2016-ra vonatkozó mértékéről, illetve az online adófizetéses rendszerről hozott határozatot a csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete pénteken, októberi ülésén. Főként a nem lakásként használt ingatlanok esetében lehet adónövekedésre számítani, illetve az elhanyagolt épületek, területek tulajdonosai is adóemeléssel sújthatók jövőtől. A többi adónem többségében valamelyest csökkenhetnek az értékek, de nem sokkal.

Barabás Hajnal

2015. október 30., 20:152015. október 30., 20:15

2015. október 30., 20:342015. október 30., 20:34

Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere az önkormányzati képviselők soros ülésének kezdetén bemutatta Csíkszereda új jegyzőjét Cseke István személyében, akit a szépvízi polgármesteri hivataltól – ahol közel 10 évet dolgozott jegyzőként – helyeztek át a csíkszeredai önkormányzathoz. Antal a bevezető után közölte a testülettel, hogy távozik az ülésteremből, – amelynek időpontját jegyzőkönyvbe vették – mert Szőke Domokos jelezte, hogy önkormányzati képviselőként részt venne az ülésen. Tekintettel arra, hogy a felfüggesztett alpolgármester a folyamatban lévő bírósági ügy miatt nem találkozhat, és nem kommunikálhat az ügyben érintettekkel, ezért Salamon Ildikó, polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási osztályának vezetője, aki szintén jelen volt, és Antal Attila, az ülés idejére elhagyta a termet.

Füleki Zoltántól, Csíkszereda alpolgármesterétől megtudtuk, január elejétől indítanák el az online adófizetési rendszert a megyeszékhelyen, azáltal, hogy rácsatlakoznak az országos adófizetési rendszerre. Erre egyébként törvény kötelezi az önkormányzatokat. Mint mondta, tavaly Székelyudvarhelyen is bevezették ezt a lehetőséget, de nem sokan éltek egyelőre vele. A csíkszeredai önkormányzat egyébként 50 ezer lejt fordított a szerverek és szoftverek beszerzésére, illetve az országos rendszerre való rácsatlakozásra.

Az új adótörvénykönyv előírásainak megfelelően készítették elő a jövő évre vonatkozó helyi adókról és illetékekről szóló határozatot. Kihangsúlyozták, csak azokban az esetekben növekedtek az adók, amelyekben erre kötelezte a törvény, egyébként igyekeztek csökkenteni ezek mértékén. Mint kiderült, a lakások ingatlanadója pár lejjel csökkenni fog 2016-ban, az ideihez képest ugyanis a 0,08 – 0,2 százalék közötti értékintervallumból, a legkisebbet, amit a törvény megenged, azaz a 0,08 százalékos alapot alkalmazzák az adó kiszámításánál. Ez pár lejes csökkenéssel fog járni, azonban az épületek alatti területekre frissen bevezetett adó miatt, nem sokkal több marad meg az adófizető pénztárcájában. Szintén csökkenteni fogják a jogi személyek ingatlanadóját, 2016-tól 1,2 százalék helyett 1,1 százalékot vesznek alapul, hogy kompenzálják az épületek alatti területadót. „Éppen ezért jövőre körülbelül az idei szintnek megfelelően maradnak az adók, nagy változások nem lesznek” – magyarázta Füleki. A gépjárművek után fizetendő adók sem sokban fognak változni.

Módosul azonban az, hogy jövőtől a lakások után, annak rendeltetése szerint kell adót fizetni, legyen akár jogi-, akár magánszemély a tulajdonosa. A nem lakás rendeltetésű felületek adója emelkedni fog. Amennyiben egy jogi személy tulajdonában lakás rendeltetéssel használt ingatlan van, akkor utána csupán 0,2 százalékos adót kell fizetnie, ha egy magánszemély tulajdonában nem lakásként használt ingatlan van, akkor utána, annak értékének 0,5 százalékát kell törlesztenie. A belterületek adóját tekintve is lesz változás, főleg, ami a 400 négyzetméteresnél nagyobb mezőgazdasági területeket illeti.

Bár a törvény akár 500 százalékos adóemelést is engedélyez az elhanyagolt állapotú, gondozatlan ingatlanokra, a csíkszeredai önkormányzati képviselők azt indítványozták, hogy csak 200 százalékos adóemeléssel sújtják ezen épületek, területek tulajdonosait, de ezt is csak a legvégső esetben alkalmaznák. Füleki elmondása szerint, kezdetben feltérképezik ezeket az ingatlanokat Csíkszeredában, majd felhívják a tulajdonosok figyelmét a hibákra, esetleg tanáccsal látják el őket, segítenék őket, és csak abban az esetben sújtanák adóemeléssel, ha úgy látják, a tulajdonos semmiféle formában nem akar javítani a helyzeten.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés