
Fotó: Pinti Attila
A biztonság áll a középpontban a ma esti István, a király koncert előtt Csíkszeredában. Korodi Attila polgármester tájékoztatása szerint a rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében kora reggel vadhajtási akciót hajtottak végre a környéken.
2025. augusztus 30., 14:102025. augusztus 30., 14:10
A közösségi médián keresztül közzétett bejegyzésben a polgármester jelezte, hogy a helyszín előkészítése megtörtént, és minden készen áll a nagyszabású eseményre. A biztonság további garantálása érdekében a kollégái a koncert ideje alatt is a helyszínen tartózkodnak majd, hogy biztosítsák a közönség nyugalmát és a rendezvény gördülékeny lebonyolítását.
Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.
Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.
Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.
Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.
Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.
Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.
Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.
Négyen sérültek meg egy balesetben Csíkszentimre községben kedden este.
szóljon hozzá!