
Fotó: Pál Gábor
A hétfő estétől tartó havazás miatt folyamatos az országutak és megyei utak, valamint a E578 jelzésű európai út takarítása, azonban vannak szakaszok, ahol forgalomkorlátozásra lehet számítani.
2013. március 26., 11:342013. március 26., 11:34
2013. március 26., 19:172013. március 26., 19:17
Cătălin Romanescu, az országos útügy Hargita megyei kirendeltségének igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a Csíkkozmás és Kászonújfalu közötti, 11B jelzésű országúton a 3,5 tonnánál nehezebb járművek elől lezárták a forgalmat. Az útügy kerülő útvonalnak Sepsiszentgyörgyig az E578 jelzésű európai utat, onnan Kézdivásárhelyig a 11-es számú országutat javasolja. Máshol „téli útviszonyoknak megfelelő a közlekedés”.
Az autósokat ugyanakkor fokozott figyelemre intik a magasabban fekvő átkelőhelyeknél, ahol az erős hófúvások miatt jelentősen lecsökkent a látótávolság, és a takarítás ellenére is csúszós az útburkolat.
A megyei utak járhatóságával kapcsolatos észrevételeket fogadó, Hargita Megye Tanácsa által működtetett készenléti szolgálat tájékoztatása alapján a Csík-környéki megyei utakon nincs forgalomkorlátozás bevezetve, viszont a Hargitafürdő felé vezető, 138A jelzésű úton kifejezetten ajánlott a hólánc használata.
Udvarhely környékén is megtörtént a hóeltakarítás és a csúszásgátlók kiszórása, az utak járhatók. Gyergyószéken útlezárásra nem került sor, viszont a 138-as úton, Gyergyóújfalu és Zeteváralja között nehézkes a közlekedés.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
szóljon hozzá!