
Fotó: Veres Nándor
Terveikben ugyan szerepel, de idei költségvetéseikből nem különítettek el összegeket járdaépítésre a felkeresett csíki községek önkormányzatai. Van, ahol a különböző hálózatok kiépítése hátráltatja a járdaépítést, máshol a szükséges terület hiánya jelent gondot. Azzal viszont minden megkérdezett egyetértett, hogy áldozni kell gyalogutakra.
2016. április 20., 10:482016. április 20., 10:48
Több csíkszéki településen továbbra sincs a gyalogos forgalom számára kialakított járófelület a forgalmas útszakaszok mentén. Járda hiányában pedig a helyiek kénytelenek az út szélén közlekedni, kockáztatva saját biztonságukat. Több település vezetőjét is megkérdeztük, hogy terveznek-e idénre járdaépítést.
Csíkszentlélek községben azt követően növekedett meg az autós forgalom, hogy befejeződött a 123B jelzésű, Csíkszeredát Csíkszentgyörggyel összekötő megyei út felújítása. Emiatt elsősorban a főút melletti szakaszon lenne szükség gyalogutak kialakítására. Keresztes Balázs, Csíkszentlélek alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, az idei költségvetésükbe nem foglaltak bele járdaépítési munkálatokat, idén elsősorban a helyi utak rendbetételére, felújítására költenek. Azt is megjegyezte, hogy a gyalogos forgalomnak szánt felület kialakítása azért is problémás, mert helyenként a házak túl közel vannak az út széléhez, így nincs elegendő hely a járdának.
A felcsíki településeket kettészelő, rendkívül forgalmas E578 jelzésű európai út szélén is gyakran látni gyalogosokat közlekedni – gyalogút hiányában. Csíkmadarason is hasonló a helyzet, de mint kiderült, keresik már a megoldást. Bíró László, a község polgármestere elmondta, a községi utcák aszfaltozását célzó beruházásukba – ahol lehetőség volt –, belefoglalták a járdák kiépítését is. Így az aszfaltozási munkálatokkal egy időben – a település fontosabb utcáiban – a gyalogosok biztonságos közlekedése is megoldódna. „Emellett elindítottuk az európai út menti járdák tervezését is. Egyelőre azonban még nem tartunk ott, hogy járdaépítéssel foglalkozhassunk, mivel jelenleg is zajlanak a rácsatlakozások a csatorna- és ivóvízrendszerekre. Ezt követően jön a gázhálózat lefektetése, illetve a kommunikációs- és villamoshálózaté. Az utóbbiak előkészítését a főút mentén szeretnénk összekötni a járdaépítéssel, mert a gyalogút alá szeretnénk egy csatornát beépíteni, hogyha valamikor a légvezetékek a földbe kerülnek, ne kelljen feltörni a járófelületet” – részletezte a polgármester. Hozzátette, egyelőre a jelenleg zajló munkálatok annyira leterhelik az önkormányzatot, hogy csak a lehetőségek, források felkutatásával tudnak foglalkozni.
Csíkcsicsóban pályázati pénzből építenének járdát a későbbiekben, azonban amíg az ivóvíz- és csatornahálózat kiépítése, illetve beüzemelése nem fejeződik be, addig nem fordítanának pénzeket arra a célra. Szeretnék ugyanis elkerülni, hogy az újonnan kialakított járdát a hálózatok esetleges technikai hibái miatt kelljen feltörni, felszedni – magyarázta Becze Attila. A település polgármestere hozzátette, mindenképp prioritásként kezelik a járdaépítést. Elsősorban az európai út mentén lenne fontos annak létesítése, elképzeléseik szerint mindkét oldalon lehetővé tennék a gyalogosok biztonságos közlekedését.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
szóljon hozzá!