
Fotó: Tamás Attila
A kora reggeli órákban minden csíkszéki településen a templomnál gyülekeztek a búcsújárók, ahol a helyi egyházközség képviselői indították útjára a zarándokokat, akik zászlókkal, énekelve, rózsafüzért imádkozva indultak el Csíksomlyó irányába.
2016. május 14., 09:002016. május 14., 09:00
2016. május 14., 09:282016. május 14., 09:28
A Székelyhon stábja idén a csíkszentimrei keresztalját követi – a hívek reggel hatkor, szemerkélő esőben indultak útnak a helyi templomtól, útközben pedig sok falubéli, illetve Magyarországról érkezett vendégeik is csatlakoztak hozzájuk.
Az alcsíki keresztalják közül leghamarabb a csíkszentimreiek érnek a nyeregbe, ők foglalják el először a helyüket az alcsíkiak számára fenntartott részen.
Utunk során az E578-as országúton a csíkszentmártoni keresztaljával találkozunk, akik rózsafűzért imádkozva haladnak Csíkszereda felé. A zarándokok között egy nő mezítláb gyalogol.
Csíkszentgyörgy községből a 123B megyei útra térve Csíkszentgyörgy és Csíkmindszent között érjük utol a szentgyörgyi és bánkfalvi zarándokokat, akik szintén imádkozva haladnak az úton. Közöttük meglepően sok a fiatal.
Az általunk látott keresztaljákra egyébként jellemző, hogy sok a fiatal zarándok.
Csípős hideg van pünkösd szombatjának a reggelén, néhol szemerkélő esővel, és időnként a szél is feltámad. Szükség van az esőkabátra, a réteges öltözetre. A nap időnként előbújik, de esőfelhők takarják.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!